Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 7. (Budapest, 1980)
Taxner-Tóth Ernő: Vörösmarty útja a Nemzeti Színházhoz
tőnk - némileg eltérve triumvir társa, Bajza Jézsef törekvéseitől - Shakespeare diadalra viteléért szállt sikra. Sürgette drámáinak korszerű, jé forditását, s ebből a nagy feladatbél maga is részt vállalt, 1842-ben kiadta a Julius Caesar forditását, s a Nemzeti Szinház szinpadán legmaradan————— £ o débb 8ikereit mindmáig Shakespeare tolmácsoló jaként aratta. Gyönyörűen zárja a nagy angol iránti életreszóló tiszteletének történetét, hogy élete utolsó nagy munkája - a szabadságharc után - a Lear király magyarítása volt. A Julius Caesar fordítása ösztönözhette arra, hogy még egy kísérletet tegyen shakespeare-i ihletésű eredeti dráma alkotására. Ez egyúttal a német és francia szinmüirodalomból vett példákkal való szakítást jelentett, de választott témája nem előre, hanem vissza vitte. Talán az akadémia 1839-es száz aranyos diját elnyert Tóth Lőrinc dráma, a Hunyadi László adta a közvetlen öaztönzést, talán egy igen régi tervét vette elő. Mint annyi kortársát, a Hunyadi-téma őt is régóta izgatta. Először valószínűleg Virág Benedek történelmi munkájában találkozott vele, de talán ismerte a tabáni remete Bessenyei György Hunyadi-drámájából készített átdolgozását is. Annyi bizonyos, hogy a téma és a Shakespeare-élmény egyaránt fiatalkorának világképébe tartozott, s ezzel magyarázható, hogy ismét dráma-trilógiára gondolt, amivel pedig egyszer már kudarcot vallott. Hatalmas ivű, teljesen zárt drámasorozatot akart imi, de tervéből csak a Czillei és a Hunyadiak cimü rész készült el. A trilógia-tervben rejlő visszahúzó erővel magyarázható, hogy az elkészült részben sajátos módon keveredik a hazafiasság régebbi és újabb fölfogása, a moralizmus és romantika, a rend tisztelete és a lázadó indulat. A drámaíró ezúttal sem tudott úrrá lenni a történet epikus jellegén, s ismét elfeledkezett a szinpadi hatás fontosságáról. Pedig nem sokkal korábban egyike volt azoknak, akik az akadémia "játékszini választmányának" színészekkel való kibővítését javasolták 1841-ben, mivel - véleményük szerint "nehéz ... színműnek jövő szinihatása felől ítéletet hozni." 6 * Tudta tehát,
