Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 7. (Budapest, 1980)

Kerényi Ferenc: A Nemzeti Színház és a reformkor társadalmi mozgalmai

valóságot, hanem az élet művészileg megnemesitett kópéit kell visszatükrözni." Egressy - mint választott szerepköre is mutatja - ehelyett az egyénitós szélsőségesebb lehetőségeit próbálgatta a romantikus iskolán belül, egy nagyon is irányzatos és elkötelezett radikális program érdekében. Alkata is erre késztette, mig Lendvayt daliás termete, jobb orgánuma eleve romantikus férfiideálként léptette színpadra. Mellőzve ezúttal a Shakespeare-értelmezések körül a reformkorban dúlt széptani vitákat, egyetlen példán szemléltetjük Egressy alkotóművészetét. Az 1843-ban szinre vitt III. Richárd már irodalmi szövegként is kivívta Bajza rosszallását, egyértelműen zseniális tévedésnek és elborzasztó műnek tartotta. A korabeli sajtó egésze élénken cikkezni kezdett, miután a kritikusok megnézték a Nemzeti Szinház két vezetőszinészenek egymást váltó alakítását a címszerepben. Lendvay nyomorékká maszkírozva is megőrzött bizonyos méltóságot és valósággal megnemesedett, amikor a királlyá lett Richárdot játszotta. A republikánus Egressy ezzel szemben hangsúlyozta a herceg testi fogyatékosságát és trónra emelkedve is ugyanaz a félelmetes gonosztevő maradt. Petőfi Sándor az egyetlen, aki megérezte a koronás gazember lélektani hitelességét: "...amikor nevet, milly nem-emberi hang az! mintha rozsdás ájtó csikorogna, vagy mintha tigris köszörülné gégéjét, melly kiszáradt és vért szomjaz. Beszéde töredezett, szaggatott, egyenként dobálja ki a szavakat, mintha tűhegyeket köpködne más szemébe." Korábban a népszínművet neveztük a kulturális érdekegyesités leghatékonyabb szinjátéktipusának. Érthető tehát, hogy a vélemények is körülötte voltak a legsarkitottabbak, s az esztétikai érvelések, tekintély hivatkozás ok mögül újra és újra előbukkantak a politikai indulatok. Egressy őszintén azonosult Szigligeti és irótársai szándékával; Toldy Ferenc már 1844-ben elemezte a népszínmű eredetiségét és "a mindennapi élet ügyei és bajai" szinrevitelében látta fő irányát. A Honderű vezető költője, Császár Ferenc azonban nem igy vélekedett. Szavaihoz aligha szükséges kommentár: "...őrizkedjék a költő, hogy országban, hol a nép még előjogosak s nem ollyakra van különöz-