Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 7. (Budapest, 1980)
Kerényi Ferenc: A Nemzeti Színház és a reformkor társadalmi mozgalmai
zására életrehivott, klerikális-konzervativ Gyülde tagjai Toltak. Taktikájuk kettős. Egyrészt felhasználták a szinház valóban létezett problémáit és hiányosságait, 8 azokat tendenciózusan nagyítva, mindenért a liberális vezetést, személyesen pedig Rádayt okolva, az udvari szinház fénye és világnézeti üressége felé kormányozták volna a Nemzeti Színházat. Kísérletet tettek arra is, hogy arisztokratikus különéletet éljenek a lapszerkesztő Petrichevich Horváth Lázár bérelte proszcénium-páholyban. Á pesti köznyelv csak "arszlán-páholy"nak nevezte gyülhelyüket, ahol előadás alatt is folyt a társadalmi élet, behallatszó zajával zavarva a játékot, sértve az általuk lenézett publikumot. Ezért osztatlan örömet váltott ki, amikor 1846 októberétől helyüket Ráday vette igénybe, mint igazgatósági páholyt. A radikálisok alkotta Ifjú Magyarország 1841 után szétesett, tagjai azonban lakóhelyükön, a vármegyei élet fórumain lettek mozgatói a reformok ügyének. Közöttük éa a Pillwaxban szerveződő Fiatal Magyarország, Petőfi Sándorok köre között az öszszekőtő kapocs Egressy Gábor volt, aki az 1840-es években mint szinész, rendező, a főigazgató mellett működő választmány tagja és szinészeti szakíró igyekezett érvényesíteni változatlanul radikális elképzeléseit. Ma is lenyűgöző az a következetesség, ahogyan szerepeit megválasztotta, alakításait politikussá formálta. A kortárs témájú társadalmi drámákban /Obernyik Károly, Czakő Zsigmond müveiben/ általában arisztokratákat alakított, egy-egy színészi vagy rendezői ötlettel formálva ellenszenvesebbé alakúkat a megirtnál. Olykor nem idegenkedett a személyre szóló paródiától sem: ahogyan az operaháború tetőpontján Csaté Pált tette nevetségessé a színpadról, úgy az 1840-es évek közepén céltáblája Petrichevich Horváth Lázár volt. A népsznmüvekben szintén a figura társadalmi érvényessége vonzotta, amikor az ellenszenves, de jellemükben összetettebb szereplőket választotta. Radikális Shakespearefelfogása máshelyütt külön tanulmányt érdemel. Bajza Józsefnek Megyeri halála után nem is Egressy, hanem Lendvay Márton volt az eszményképe, mert M ő nem felejté el, hogy nem mezítelen
