Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 6. (Budapest, 1980)

Függelék: Peterdi Nagy László: Színházat építeni

A XIX. században a kis- és középnemesi, polgárosodó kézműves Moszkva mégis vezetó szerephez jut. A Kis Szinház, amelyben Gogol maga tanitotta be a Revizor

t a színészeknek, s amelynek kesébb Osztrovszkij volt az intendánsa, az orosz szinházkultúra legértékesebb vonásait viselte. És a század legvégén Moszkvában alakult meg a legendás Művész Szinház, Sztanyiszlavszkij és Nyemirovics-Dancsenko, Csehov és Gorkij otthona, amelyből aztán az új század nagy szinházi reformerei is kirajzottak: Mejerhold, Vahtangov, Tairov, Mihail Csehov. Hogy az Októberi Forradalom után Moszkva alig néhány hónap alatt szinházi szempontból is főváros lett, az tehát egyáltalán nemcsak a kormány átköltözésével magyarázható. Szerepet játszanak ebben nyilvánvalóan a nyolcmilliós város méretei, lehetőségei is. De mivel magyarázzuk, hogy bár Leningrádban továbbra is olyan kiváló mesterek élnek, mint a nemrég elhunyt Akimov vagy a nálunk is jól ismert Tovsztogonov, az új szinházi gondolatok, törekvések mégis először Moszkvában fogalmazódnak meg? Sztanyiszlavszkij és Nyemirovics-Dancsenko tanítványai lassan elköltöznek az élők sorából. Csak az utóbbi évek vesztesége: Kedrov és Zavadszkij. Helyüket azonban a húsz év előtti nagy kirajzás mesterré érett új rendezői foglalják el: Jefremov, Efrosz, Tabakov, Ljubimov... Az azóta alakult két új szinház, a Szvoremennyik és a Taganka is lassanként férfikorába lép. Ne becsüljük le persze a világvárosi méreteket sem. A moszkvai színházak anyagi-egzisztenciális helyzete nem sokban különbözik például a budapestiekétől. Egyetlen pontot kivéve: a darabok a miénknél jóval nagyobb előadásszámot érnek meg. Hosszú évekig játsszák az előadásokat ós még igy is csak az érdeklődők egy töredéke látta őket. Ez két szempontból is nagy lehetőség. A kevesebb bemutató lehetővé teszi egyrészt az elmélyültebb alkotó munkát, ösztönzi másrészt a színházakat, hogy mindegyikben lényeges új gondolatot fogalmazzanak meg. Az elmúlt évtized a klasszikusok újrafogalmazása jegyében telt el. A korszak legjelentősebb előadásaiban Csehov, Gor-