Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 6. (Budapest, 1980)

Robert Brustein: A lázadás színháza /ford. Földényi F. László/

tőle kölcsönzi a mechanikus órával és idővel szembeállított szubjektivitás fogalmát. Az időre helyezett ilyen hangsúly jelzi ennek a drámának a reflektiv, nosztalgikus jellegét; főhőse olyan ember, akinek élete a múltján való gyászos medi­tálasból áll. Az antihős többé már nem a kartéziánus chose qui pense - most már ő a bergsoni chose qui dure . Ezt a melankolikus rezignációt mégis folytonos tiltakozás kiséri, ami néha erőszakos kifakadások, de szinte mindig ma­ró, csipős stilus révén jut kifejezésre. Ha mostanra a láza­dás összes észrevehető formája eredménytelennek bizonyult, a lázadó még mindig képes dühöngését szavakba önteni. Az élet hiábavalóságára száraz gúnnyal reagál, még ha ez az irónia néha önmagára is kiterjed. Egyszóval, még az abszurd elfoga­dása során is jelen van benne a tagadás. Ennek az ambivalens kedélynek legjobb megszemélyesitője Strindberg költője az Álomjáték ban, aki sárban hempereg, miközben a mennyeket vizs­gálja: KÖLTŐ /eksztatikusán/: Ptah Isten agyagból formázta meg az embert egy korongon, egy esztergapadon / gúnyosan / vagy vala­mi más átokverte holmin... /eksztatikusán / A szobrász agyag­ból formázta meg többé-kevésbé halhatatlan mestermüveit /gú­ nyosan / amik többnyire csak szemetek... /eksztatikusán / Ilyen az agyag! Ha folyékony, sárnak nevezik. O'Neill szereplői hasonlóképpen ingadoznak az igenlés és tagadás, eksztázis és gúny között; és Beckett csavargóinak hangulatát is természetesen a remény és kétségbeesés váltako­zása jellemzi. Pirandello szintén hangos, gúnyos nevetés révén szakit együttérző kedélyével ; és Brecht stílusának legismer­tebb jellemzője a perzselő irónia. Az irónia valójában az összes egzisztenciális drámára jel­lemző, ezeket ugyanis - Prye kifejezésével - "ironikus hang­nemben" irták. Az ironikus hangnemben a "hős" szó teljesen elveszítette jelentését - a főhős "erőben és intelligenciában hozzánk képest alattunk marad, úgyhogy érezhetjük, amint le­pillantunk a kötöttség, meghiúsulás vagy abszurditás színpad dára." Ez az antihős színpada - az antihősó, aki rendszerint

Next

/
Oldalképek
Tartalom