Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 6. (Budapest, 1980)
Robert Brustein: A lázadás színháza /ford. Földényi F. László/
csavargó, proletár, bűnöző, vénember, rab, testbe és lélekbe bezárva és bezártságában tönkremenve. Strindberg lidércnyomásba csukja szereplőit, Beckett pedig a kopárság és terméketlenség meghatározatlan világába /valószínűleg a jövőbe/. De még ha az elrendezés bizonyos fokig realisztikus is - mint Pirandello, Brecht és O'Neill darabjaiban -, a klausztrofóbiás atmoszféra ugyanennyire nyomasztó. Mert az egzisztenciális drámában többé nem létezik természet, társadalom, ember. A modern dráma e végső szakaszában - ezekben a rémálmokban, kimérákban, hallucinációkban és lázas mesékben - a lázadás a legpesszimistább, legösszezsugorodottabb és legkimerült ebb formáját ölti magára. Az egzisztenciális lázadás a végső szakasz - de a modern drámának nem lezárása, még akkor sem, ha oly sok mostani darabot át is itatott. Mert a francia Antonin Artaud radikális elmélete szerint a lázadás színházában ismét felbukkannak a messianisztikus törekvések, és Jean Genet darabjaiban ezek a törekvések képzeletben meg is valósultak. Lehetséges, hogy a dráma készül megismételni körforgását? Giovanni Battista Vico szerint maga a civilizáció ciklikus formával rendelkezik, az istenitől a hősin át az emberi megnyilatkozások felé haladva - és ezt követően mennydörgés jelzi a folyamat megismétlődését. Ez az elmélet nyilvánvalóan Görögország és a Nyugat, valamint a közösségi szinház ezzel párhuzamos fejlődését irja le. De alkalmas-e arra, hogy a lázadás színházának fejlődését leirja? Mivel Vico a 18. századi filozófus nem tudta a ci vilizáció olyan ciklusát elképzelni, amely lejjebb van az embernél, vagy az élet olyan formáját, amely alantasabb a pol gárnál, Scienza Nuova-jából kimarad a modern tapasztalatnak egy fontos lépcsője. De Vico jóslata másként teljesül be a lázadás színházában, és az a bizonyos mennydörgés különösen baljóslatú. Az új messianisztikus irók állandóan arra törekednek, hogy újjáteremtsék a hagyományos szinház feltételeit. Artaud a drámának szeretné visszaadni primitiv funkcióját, Genet munkássága pedig a hieroglifikus ritus formáját ölti magára. De ezek a törekvések maguk is lázadó cselekedetté