Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 6. (Budapest, 1980)
Robert Brustein: A lázadás színháza /ford. Földényi F. László/
set. O'Neill Edmund ja az Utazás az éjszakába c. darabban azon tűnődik el, hogy "olyan anyagbél vagyunk, mint a trágya", Samuel Beckett pedig olyan világot teremt, amelyben a nemi szervek elveszítették nemző erejüket, és az ember funkciói most már kizárólag az ürítésre szolgálnak. A Godot-ra várva c. darabban Lucky összezagyvált monológjában a következőképpen jellemzi ezt a helyzetet: "...röviden az ember, azaz a rövid ember a táplálkozásfejlődése a szemét elhordása ellenére is soványodik..." Az egzisztenciális ember soványodik és testét is elpazarolja. A test elhagyható, felesleges termék, az emberi haladás mértéke pedig a belek és az emésztőrendszer lesz • A fizikai funkcióktól való ilyetén új-romantikus irtózás egyik arculata annak, amit "A gyönyör sorsa" c. esszéjében Lionel Trilling "modern szellemiségnek" nevez, és számos modern íróra pl. Kafkára, Joyce-ra, a késői Yeats-re vonatkoztat. Antihumanistaként, néha antihumánusként ezek az irók szembenállnak a "kényelmes és fogyasztóra orientált" művészetekkel /azokkal, amelyeket Brecht "konyhaiaknak" nevez/, és müvüket nem a luxusnak és szórakozásnak, hanem inkább a kényelmetlenségnek és nyugtalanságnak ajánlják. Az egzisztenciális drámairó is idetartozik, mert a gyönyör elvét ő is kirekeszti müvéből, és ő is osztozik a humanisztikus igenlések iránti ellenszenvben. Az élvezet, öröm és érzékiség utat enged a sötét tűnődésnek és a halál utáni vágyódásnak - az emberi tökéletesség eszménye átadja helyét az emberi pusztulás látomásának. Az egzisztencialista hős - vagy anti hő s - ezekből az érzésekből születik meg, és jelleme rokon annak az undorító figurának a jellemével, akit Trilling professzor a faj első képviselőjének tart /noha Büchner Woyzeckje kb. harminc évvel megelőzi/: Dosztojevszkijnek az egérlyukban élő emberével. Az egzisztenciális dráma antihőse ritkán annyira artikulált, mint Dosztojevszkij figurája, de ugyanannyira nyomorult, morbid és morózus - ami annyit jelent, hogy éppen az idealizmussal és az eszményekkel áll szemben. A messianisztikus felsőbbrendű ember életerős, arisztokratikus, hősies, az egzisztenciális antihős hátrányos helyzetű, megalázott, perverz és teljesen
