Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 6. (Budapest, 1980)

Robert Brustein: A lázadás színháza /ford. Földényi F. László/

sem volt hajlandó idealizálni a proletárt/, megőrzi a hősök iránti titkos csodálatát: "Szeretném, ha Tomok, Dickek ós Harryk helyett csőcselékem csupa Caesarból állna" - irja Shaw* Tragédiát se nagyon keresnek; ilyen módon már nem lehetséges tragédia. Ehelyett komikus és komoly elemek kezdenek egymás mellé kerülni egyre irritálóbbá váló disszonancia hatását keltve. A polgári drámairók sikerüket ama képességükön mértek le, hogy tudnak-e könnyeket előcsalogatni a közönség szeméből - olyan képesség ez, amely - Coleridge szerint - a hagymáéval rokon. A modern társadalmi dráma hangneme azonban nyers és elutasitó, és meghiúsítja, útját állja az álszent szentimentalizmusnak, és egyáltalán nem idéz elő könnyeket, hacsak az elkeseredés könnyeit. Mert a polgári drámairó támogatta a demokráciát /ez még forradalmi meggyőződés/, ám a modern társadalmi drámairót inkább a demokratikus dogma lejáratása foglalkoztatja. Hihet ugyan a társadalmi haladásban, de egyre fokozottabban szkeptikus lesz az ember tökéletesithetőségét illetően. A társadalmi lázadás drámáját - Prye szavaival - rendszerint "lapos, utánzó hangnemben", a legrealisztikusabb regény stilusában irják: "A hős miközülünk való; hatással van ránk átlagos embersége, és a költőtől a valószínűségnek ugyanazon kánonjait követeljük meg, amelyekkel a saját tapasztalatunkban találkozunk." Ez a hős "nem áll sem a többi ember, sem környezete fölött" - és Prye ebből arra a következtetésre jut, hogy a "hős" szó bötté már nem teljes jelentésű. A társadalmi drámában nyilvánvaló a hősnek ez az erkölcsi, strukturális és szexuális értelemben vett degradációja. Csehov drámáiból teljesen eltűnik a főszereplő, és a csoport veszi át a színpadot; Brechtnél megmarad, de most már nem annyira hősiességéért, mint inkább gyávaságáért és kapzsiságáért jelentős; a legtöbb társadalmi drámában a nőknek lesz központi szerepük. A társadalmi dráma rendszerint kortárs keretek között játszódik; szerkezete tömör és az érzés csúcspontjai felé halad; nyelve a mindennapi élet köznyelvi prózája. A társadalmi lázadásban a drámairó elfojtotta a hatalom iránti vágáyt annak érdeké-