Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 5. (Budapest, 1980)
Pelle János: A francia felvilágosodás színháza
1777-ben Dorat Prédikálok / Proneurs / címmel támadta a filozófusokat ós Palissot-t is. Beaumarchais-nak azonban nem volt szüksége arra, bogy komédiákban, tegye nevetségessé ellenfeleit. Erre a célra kiválóan megfeleltek azok a röpiratok, melyeket Goezmann törvényszéki birő ellen irt. E pamfletek Írójuk mellé állították a közvéleményt, s egyikük, a Kiegészítő tájékoztatás /Supplement à consulter/ még magát XV. Lajost is megnevettette. A Sevillai borbély /Le barbier de Seville/ nem egyéneket, hanem társadalmi típusokat tesz nevetségessé. E nagyszerű komédiában, mint azt Jacques Scherer /56/ is kimutatta, a szerző lényegében a parade-ok commedia dell 9 arte technikáját használja fel. A darabban Beaumarchais ösztönös biztonsággal nyúl vissza a népi komikum évszázados forrásaihoz, s hagyja el a korabeli polgári drámák korlátolt "realizmusát". Spanyolországról keveset tudunk meg e darabból, annál többet az elavult régi világ és az ifjúság erőinek összecsapásáról, mely elkerülhetetlenül az utóbbiak győzelmével végződik. A vérbő komédiából is kitűnik azonban, hogy Beaumarchais nem tagadja meg a polgári drámák műfaját, ezért gúnyolja ki a műfaj ellenfeleit Bartolo alakjában, a Sevillai borbély első felvonásában. "Bartolo: Megint valami dráma. Valami új divatú ostobaság. Rosina: Nem tudom. Bartolo: Gonosz világot élünk. Romlott korban születtünk. Rosina: Miért szidja úgy a mi korunkat? Én igazán jól érzem magam a mi korunkban és az én koromban. Bartolo: Hát mit csinált ez a kor, hogy még csak ne is szidjam? Csupa őrültség, amit feltalált: a gondolatszabadságot, az elektromosságot, a delejt, a vallási türelmet, a himlőoltást, a kinint, az enciklopédiát - meg aztán a drámákat." A Sevillai borbély igazi hőse Figaro, aki semmiben sem hasonlít a farce-ok és Molière inasaira, önként szolgál, de elfogadja a pénzt is. Többet ér a gazdájánál, s mindenképpen egyenrangú vele. René Pomeau felhívja a figyelmet, hogy Figaro és a Gróf egymás szavába vágnak, kiegészítik egymást, mintha
