Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 5. (Budapest, 1980)
Pelle János: A francia felvilágosodás színháza
máris ugyanazt az asszonyt - ezúttal Rosinát - szeretnék. Ha a Sevillai borbély a harmadik rend emancipációját állította szinpadra, akkor a Figaro házassága / Le mariage de Figaro/ a győzelmét örökítette meg. Forrása lehetett Voltaire és Desfontaines azonos cimü Az első éjszaka joga / Droit du Seigneur/ cimü darabja, de ez nem kisebbíti e remekmívű komédia újszerűségét. Beaumarchais ugyanis itt már teljesen eltávolodott a commedia dell*arte típusaitól. Figaróról az V. felvonás hires monológjában megtudjuk, hogy mielőtt "inas és várnagy" lett a Gróf kastélyában, szinpadi szerző és újságíró volt, s az írásaiért többször bebörtönözték. Persze, Figaro előélete nehezen fér össze azzal az állással, melyet Almaviva gróf mellett betölt, továbbá maga a monológ is felesleges dramaturgiailag, mégis elválaszthatatlanul hozzátartozik a darabhoz. Figaro jelleme itt is a darab kulcsa. "Nem ő az, aki a lázongó, fosztogató parasztok élére áll s az Agias-Frescas-i kastély ellen vezeti őket. Ugyanekkor aggályoskodás nélkül veszi meg a kastélyt egy sercliért, amikor mint nemzeti vagyont, áruba bocsátják. Ő is, mint sokan mások, csak •alkalmi* forradalmár. Ha nincs meg ehhez a kínálkozó alkalom, csak arról ábrándozik, hogy Susanne-nal együtt kényelmesen berendezkedik a Gróf várnagyi lakásában. Szelleme láthatólag kezd elpolgárosodni." /57/ Figaro és Almaviva gróf a Sevillai borbélyban egyaránt fiatalok voltak, s az inas tanította meg urát a szerelmi cselfogásokra. A Figaro házasságában viszont a gróf megöregedett, s ugyanolyan féltékeny, mint Bartolo, Rosina egykori gyámja. Figaro és Almaviva gróf összecsapása konkrét társadalmi konfliktus formáját ölti, melyben az előbbi győzelme az Ancien Régime elkerülhetetlen vereségét előlegezi. A Gróf nem képes integrálni az inast libertinus rendszerébe, a polgári morál elsöpri az elavult és képmutató játékszabályokat. Hiába támaszkodik a gróf még meglévő hatalmára, Figaro a "bolond nap" során feleségül veszi Susanne-t, s megtalálja elveszettnek hitt szüleit is, ami a polgári dráma konvenciói szerint a bolondság netovábbja. A szentimentális esztétika egyes bevált
