Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 5. (Budapest, 1980)
Pelle János: A francia felvilágosodás színháza
ösztönének engedve, két remek komédiával ajándékozta meg a világirodalmat• Pierre Augustin Cáron de Beaumarchais, a Saint-Denis utcai órás fia, a tehetséges feltaláló, bankár és titkos ügynök, világ életében csak mellékfoglalkozásnak tekintette az irodalmat* Amikor azonban 1759-ben nekifogott Eugénie cimü darabjához, magától értetődően állt az új műfaj, a polgári dráma táborába* Az Eugenie előszava egyben a polgári dráma műfajáról irt legjelentősebb tanulmányok egyike / Essai sur le genre dramatique sérieux/ * Beaumarchais azonnal tisztázza viszonyát a klasszicista tragédiához, és felteszi a kérdést: "...vizsgáljuk meg, miféle érdeklődés füz bennünket az úgynevezett hősi tragédia hőseihez és királyaihoz, s beláthatjuk, hogy azok a nagy események, a pompázatos személyek, akiket elénk állit, csupán hiúságunk számára felállított csapdák, melyekbe a sziv ritkán esik bele". /49/ Beaumarchais a polgári dráma esztétikáját a becsületes és érzékeny ember lelki szükségleteiből vezeti le, s az esztétikai élmény lényegét abban látja, hogy a néző azonosul a drámai hőssel. Ehhez időben, térben közeli, s a nézőhöz hasonló társadalmi helyzetű hősöket kell színpadra állitani. A klasszicista tragédiában azonban "minden óriási: a szenvedélyek mindig fékeveszettek, a bűnök mindig rettenetesek s olyan távol állnak a természettől, mint amilyen ismeretlenek erkölcseinkben; bennük csak romok között, vérhullámokon és tetemhalmokon járunk, s a katasztrófa végül mérgezés, gyilkosság, vérfertőzés és apagyilkosság révén következik be. Azok a könynyek, melyeket e szörnyűségek láttán olykor kiontunk, sajnálatosak, ritkák, égetőek; hosszú ideig szorongatják arcunkat, mig végül kicsordulnak. Hihetetlen erőfeszítés s egy nagyszerű szerző zsenije fakaszthatja csak őket, s akkor is csak nehezen." /50/ Beaumarchais fordított katarzis-elmélete igen praktikus/ rutinos szinpadi szerzőre vall, aki tisztában van azzal, hogy milyen természetű könnyekre van szüksége a XVIII. századi
