Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 5. (Budapest, 1980)

Pelle János: A francia felvilágosodás színháza

polgárságnak. Leszögezi, hogy a sirás, az ellágyulás a színházban magasztos és épületes, mert alapja az erkölcsiség. Ez pedig nem egyéb, mint "azoknak a gondolatoknak a termékeny eredménye és önmagunkra való alkalmazása, melyeket egy esemény vált ki belőlünk. S mi az érdeklődés? Az az önkéntelen érzés, mely által beleéljük magunkat ebbe az eseménybe, az az érzés, mely bennünket a drámai helyzet közepébe állit, annak a helyére, aki éppen szenved." /51/ A szentimentális esztétika azonban a Figaro későbbi szerzője szerint is összeférhetetlen a komédiával. "A könnyed nevetés szórakoztat; bizonyos módon a lelkünk hűtlen lesz hozzánk, s átszáll a körülöttünk lévőkre; igazán jól csak társaságban szórakozunk. De ha a színházban a nevetséges dolgok vidám képe szórakoztatja is egy ideig a szellemet, a tapasztalat megtanít arra, hogy a bennünk felkeltett nevetés teljesen közömbös az áldozatok iránt, s soha nem inditja meg a szivünket." /52/ Az Eugénie

, melynek bevezetőjében Beaumarchais kifejtette esztétikai nézeteit, 1767-ben nagy sikert aratott. Érdemes megemlíteni, hogy a szerző konkrét esetet dolgozott föl benne, melyben - saját meggyőződése szerint mindenképpen - ő játszotta a pozitív hős szerepét. Az Eugénie Londonban játszódik. Lord Clarendon kastélyában, ahova a főhősnő abban a tudatban érkezik, hogy a Lord feleségül vette őt. Az inas azonban elárulja, hogy a titkos házasság érvénytelen volt, s azt is közli, hogy a kastély ura egy gazdag Örökösnőt szándékozik elvenni. Eugénie összeroskad, bevallja a bűnét az atyjának, s azt is közli vele, hogy terhes. Az atya megátkozza leányát, de szerencsére ekkor feltűnik a izinen Sir Charles, Eugénie bátyja. Megmenti a csábító Lord életét, majd kihivja párbajra a huga becsületén esett sérelem miatt, de eltöri a kardját. Ennyi lovagias

ságtól Lord Clarendon is meghatódik, s most már valódi oltárhoz vezeti Eugénie~t. A darab előzménye Beaumarchais húgának, Lisette-nek az esete egy Clavigo nevű spanyol bankárral. René Pomeau monográfiájában /53/ összegezve az esetről publikált adatokat, maga