Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 5. (Budapest, 1980)
Pelle János: A francia felvilágosodás színháza
irja másutt La Harpe. /46/ Mág néhány, a nagytekintélyű irodalmár kritikai érzékét tükröző megjegyzés: a Don Juan Molière "botcsinálta" darabja, mivel prózában irta, a Nók iskolája tele van hibával, a Fösvény bonyodalma rossz, a Tudós nók pedig "száraz téma". Az egyetlen Molière komédia, melyet La Harpe fenntartás nélkül dicsér, az Embergyűlölő . Szerinte a darab mondanivalója az, hogy "még a bölcsességnek és az erénynek is mértékre van szüksége, mert nélküle haszontalan vagy egyenesen kártékony lehet", Molière legfőbb érdeme pedig az, hogy "ezt a komikus leckét úgy adta elő, hogy nem ártott annak a tiszteletnek, ami a becsületes és erényes embernek kijár." /47/ Az etikai és az esztétikai szempont felcserélése ugyanúgy jellemezte a radikális, szentimentális irodalmárokat, mint a konzervatívokat. Nincs semmi meglepő abban, hogy ezek után a közönség kedvét lelte az elérzékenyülésben, megtapsolta az erkölcsi leckéket, melyek az 1780-as évekre viharos gyorsasággal szaporodtak a francia szinpadokon. A Leány, akinek alig van párja / Fille comme il y a peu / cimü darab sikerén felbuzdulva a színházak játszották az Atyát, a Férfit, az Asszonyt és a Barátot is, akinek alig van párja. Jean-Pierre Claris de Florian, Voltaire rokona pedig egymás után irta meg a Jó házasság , a Jó anya , a Jó fiú és a Jó atya cimü darabjait. Az is érthető, hogy az első párizsi napilap, a Journal de Paris 1782. augusztus 10-1 száma egyértelműen az erkölcsi nevelésben látta a szinházak feladatát: "Párizs népe nagy gyerekhez hasonlit, akinek sokáig elhanyagolták a nevelését, noha szüksége van arra, hogy felvilágosodott barátai ez erkölcs és az igazság útjára vezessék. Becsületes, müveit és bölcs emberek, Íme, ilyen vezetőkre van szüksége a népnek, és olyan müvekre, melyek kijavítják nevelése hibáit és téves elveit." /48/ Beumarchais és a komédia kísértése A forradalom előtti évtizedekben egyetlen jelentős színpadi szerző volt, aki, miután minden tőle telhetőt megtett, hogy sikerre vigye a szentimentális drámaesztétikát, művészi
