Bacsó Béla szerk.: Színháztudományi Szemle 4. (Budapest, 1979)

Csengery Kinga: HAT SZEREP KERES EGY SZERZŐT Pirandello darabjának első magyarországi bemutatója

A Pirandello-mű értelmezése és .jelentősége Munkánk tárgya egy színházi bemutató rekonstruálása. Mie­lőtt a tulajdonképpeni feladatba belefognánk, szembe kell néz­ni azzal a kérdéssel, hogy miért érdemes éppen ezzel a bemuta­tóval foglalkozni. A szinházzal, drámával foglalkozó szakemberek körében ma már közismert tény, hogy Pirandello a XX. század egyik legje­lentősebb drámairója, akinek müvei sok vonatkozásban hatás­sal voltak a későbbi drámafejlődésre. A brecht! elidegenitési effektus, az egzisztencialista drámák problémafölvetése, az újszerű tér- és időkezelés - Pirandello hatása nélkül elkép­zelhetetlen. A Hat szerep keres egy szerzőt cimü drámája /amely a IV. Henrik mellett legjelentősebb müve/ 1921-ben keletkezett. Pi­randello világsikert aratott vele, néhány éven belül Európa és Amerika számos szinpadán játszották. 1925 decemberében Magyarországon is bemutatásra került. Mi okozta ezt a váratlan sikerhullámot? Szabó György irja: "A kor a kiúttalanság, a riadalom, a szétesett világkép nagy műalkotását sugallta, és Pirandello teljesítette a parancsot: ki tagadhatná, hogy viharos világsikerének ez a titka, ki ké­telkedhetne abban, hogy sikerült ez a feladat..." Az, hogy a Hat szerep... divatos dráma volt, nem elegendő ok arra, hogy a bemutatóval foglalkozzunk. Ahhoz, hogy fölve­tett kérdésünkre válaszolhassunk, a dráma tényleges értékét kell megállapítanunk. Ehhez pedig okvetlenül szükséges a darab értelmezése. Ez azért is fontos, hogy a későbbiekben az elő­adók értelmezésének vizsgálatakor viszonyítási pontunk legyen. A Hat szerep... azon kevés müvek közé tartozik, amelyeknél

Next

/
Oldalképek
Tartalom