Bacsó Béla szerk.: Színháztudományi Szemle 4. (Budapest, 1979)

Illés Klára: FÜST MILÁN DRÁMÁI

talál új szeretőre. Igy ragyog világgá a szépsége. A tánc szépsége ez, táncé , amit egyszerre lejt onnan öröméért és azoknak az elragadtatását előidézendő, akik nézik. A tánc szépsége: lerögzíthetetlen, suhanó, de mégis elevenen jelenvaló szépség. És Clodia szépségének joga van a táncra, csak általa létezik, nélküle megszűnne önmaga lenni. Pontosan tudják ezt azok is, akik megszeretik. Ilyenként szeretik meg, a csábitást szerették meg benne, az "érzéki zsenialitást" ^ - és mégis szenvednek tőle. Mert lerögzíthetetlen, mert megállíthatatlan, mert birtokolhatatlan. A feléjük forduló mozdulat tünékenysége kinozza őket. Clodia maga is tisztában van ezzel a tünékenyseggel és boldogtalan miatta. Tudja, hogy mozdulását szenvedés kiséri és ez elveszi tőle az önfeledtség áttetsző izeit. Más nem tud lenni, mint ami, de megszenved a másokban fölébresztett kínokért. Ezért nem tudja elhagyni Metellust csak úgy, ha az meghal, ha megöleti valakivel, ha nem marad távozása után mögötte a bűntudat: él és szenved miattam. Metellus a férj. Ez a helyzete nagyon fontos, hiszen szenvedésének az alapját adja. Nem egyszerűen a szerelem reménytelensége az övé - a birtoklás reménytelensége, a birtokolás csábításának állandóan kitéve. Metellus, holott tudja, hogy maga ellen teszi, nem tud ellenállni a csábitásnak. Metellus szenvedése: úgy szeretni valakit, hogy tudni jogát önmagához, ugyanakkor ebben a jogában a tőlünk való elszabadulás és elszakadás kísértését is átélni és elfogadni. Metellus elviseli, bogy Clodia megcsalja, hiszen akkor még mindig megmarad annak a lehetősége is, hogy az övé legyen, de e lehetőség végső elvesztését nem tudja elviselni. Élete tragikus: a szenvedés minden lökése Clodia felé vonja, egyre eltéphetetlenebbül, mialatt a másik távolodását kell átélnie és elfogadnia. Nem tud mást tenni, mint elfogadni, képtelen az ellenállásra, ez viszont állandóan a szenvedésében rejlő gyöngeségre figyelmezteti, azt sugallja, mind Clodia, mind a maga számára, hogy az csupán szenvelgés, póz. Mindaddig, amig bele nem hal, valóban az is, a tehetetlenség álarca

. Szenvedése öngyilkossága által válik igazolttá és súlyossá. Werthernek meg kell halnia ahhoz, hogy komolyan vegye szerelme gyötrelmeit. Metellus Clo-