Bacsó Béla szerk.: Színháztudományi Szemle 4. (Budapest, 1979)

Illés Klára: FÜST MILÁN DRÁMÁI

Iád tagjai, miközben mindent képesek feltenni az éppen-nemjelenlevőről, az éppen-jelenlevőt szüntelenül biztosítják legmelegebb rokoni szeretetükről, hogy távollétében aztán őt is meggyanásitsák. A látszat felhőjébe burkolják egymást. Patetikus vallomások hangzanak el az összetartozásról. Mindenki el van telve magától, miközben azt játssza el, hogy a másiktól van eltelve. Önbiztositásuk állandó formája a másik illúziókkal való körülhazudozása. Johanna: Gyámola és támasza vagy te egy kis családnak! Tutyika mondja is mindig - az én nővérem, az sose fog elhagyni benneteket! Eleonóra: Te mindig derék nő voltál sógornőm - én annak ismertelek. Johanna: Én? Mi vagyok én? - De a Tutyika - hát arról nem is szólsz? Az milyen drága!... /Hosszabb szünet/ És más asszony, az én helyemben, azt hiszed gondját viselné? Ha egyszer kocsmázik - akkor vége! Nem igaz? De én! Minden lépését óvom, lesem... Azokon a hideg utcákon vele járni éjjel - mit gondolsz? Ugy fázik mindig a talpam a kőtől... És hogy félek én ilyenkor abban a nagy sötétben... Eleonóra: Én azt mondom - ha iszik, hadd igyék! Ő az én testvérem! És ha ott találom az utca sarában, mocskosan, piszkosan, akkor is fölsegélem, tisztába 32 teszem - megcsókolom -, mert ő az én testvérem!^ Püst Milán nagyszerű leleményességgel, nyelvi és nem-nyelvi eszközökkel, "nagyjeleneteik" és öntetszelgő monológjaik magasából rántja le szereplőit a leghétköznapibb nevetségességbe. Egyetlen megnyilvánulásuk sem marad, amelyről ne derülne ki, hogy hazugság, hogy nincsen mögötte semmi. A bolti életképben szereplő Petényi tanártól kezdve, a Mühlstadt- és Neumann-csalad valamennyi tagján át, mindenkire kiterjed e nevetségessététel - még arra is, aki meg sem jelenik a szinen. Gerő feleségével történt összeveszését meséli: "Le akarta vetni magát az emeletről... /Patetikus szünet/ Persze meg is