Bacsó Béla szerk.: Színháztudományi Szemle 4. (Budapest, 1979)

Illés Klára: FÜST MILÁN DRÁMÁI

előtti Magyarországon már proletárrá deklasszálódott dzsentri rétegre utal -, Róza Huberrel, élettársával szemben éli meg saját tárgylétét a legfájdalmasabban. Sirmának maga adja el a testét. Vig Vilmát o maga kezeli tárgy-funkció

ban, a lányt szeretője ellen igyekszik kijátszani. Saját viszonyain kétségbeesett embersége egyedül a kisfiához fűződő szeretetben talál megnyilatkozási formát, ám a gyerek halálával teljesen az ön- és világpusztító kíméletlenségbe fordul. Tiltakozása az őt körülvevő világ ellen e világ leglényegével egyező formát vesz föl, igy csak tovább erősiti annak embertelenségét. Képtelen föladni azt az eltéphetetlen kapcsolatot, amely Huberhez fűzi, s e tehetetlenségében támadt gyűlölete teszi képessé arra, hogy Vilmát előbb Huber megtartása érdekében, majd mikor ez nem megy, gyilkosság végrehajtásának eszközéül használja fel. Vig Vilma sorsában ugyanez, a többiek életét is belülről megtámadó, egymásból elinduló determinizmus ismétlődik meg. "...az egész világ egy démoni szituáció világa, ahol az emberek azt választják, amit a szituációjuk következtében választhatnak. Vilma árvalány, s társtalan boldog, ha Huber háremé24nek tagja lehet, mert akkor nincs egyedül." Tudta nélkül válik eszközzé mind Róza, mind Huber kezében, s az öngyilkosságát előkészítő legnagyobb megrázkódtatást az jelenti neki, mikor Róza erre rádöbbenti. Visszamenőleg világosodik meg előtte, hogy az, amit ő szerelemként élt meg, csupán látszatában volt az, legbelül dologiasságában létezett csupán. Vig Vilma felismeri tárgy-létét. Ez az élet egyetlen kiutat kínál számára, Róza sugalmazásán keresztül, a gyilkosságban saját eszköz-funkciójának teljessé tételét, ezáltal az ő életét még csak kívülről átjáró démoni közömbösséggel való teljes azonosulást. Vilma embersége még elegendő arra, hogy ő ne ennek az életnek a továbbvitelét, hanem a halál végleges megoldását válassza. Halála életének végső menekülés-formája, és nem saját sorsával kapcsolatban, sem a többiek boldogtalan sorsával kapcsolatban nem hordozza a tragikus halál kiteljesülés-érzését, ahogy azt Lukács György megfogalmazta: "az é-