Bacsó Béla szerk.: Színháztudományi Szemle 4. (Budapest, 1979)

Illés Klára: FÜST MILÁN DRÁMÁI

let maximuma csak a halálban érhető el." 0 Ez az öngyilkosság, ahogy korábban Hubernéé is, éppen az élet minimumának lehetetlenüléséből származik, s mint ilyen, visszamenőleg is csak azt az életet képes megvilágítani, amelyből kilépett* Vilma egyénisége nem tudott e világban értékteremtő erőként fellépni, igy halála sem valami nevében, csak valami ellenében kap jelentést* Nem lezárulása vagy totális birálata igy annak a világrendnek, amely elől a halálba menekül, hanem egyik megnyilvánulási formája* Pontosan érzékelteti ezt Püst Milán is, aki nem a halálos lövéssel zárja a drámát, hanem a többiekkel még kommentál tat ja az eseményt* Róza /dermedten áll és erőlködve gondolkodik* Ügyetlenül/: Ez már a harmadik! Huber /egy székre roskad, szánalommal/: Szegényke! Sirma /beront az ajtón/: Mi történt itt? Róza /ránéz/: A Vilma megölte magát! Sirma: Rettenetes! Hogy minden az én házamban történik! Függöny 26 Ezek a megjegyzések is hangsúlyozzák, hogy e dráma szereplőinek, s az általuk képviselt világnak a leglényegéhez az állapotszerüség tartozik. Olyan ponton mutatja be őket Füst Milán, amelyből már nincsen kilépés, legfeljebb a megsemmisülés felé. A dráma alatt szereplő dátum: 1914. május 5. Az állapot szerűség dramaturgiai kifejeződése az alakok belső változatlanságát kifejező dialógus-technika, amely a leginkább megteremti a Boldogtalanok egységes tónusát. Nem a jelenet alatti történésen van itt a fő hangsúly, sokkal inkább a szereplők apró mondatain, megnyilvánulásán, úgy, hogy a legkisebb is ezekből, képes az emberben belül végbemenő folyamatokra rávilágítani. /Nem kerülhetjük el, ha csak zárójelben is, Csehov nevének említését*/ A dráma azonban mégsem az egyes alakok lelkében és lelkéből bontakozik ki, hanem egymásravonatkoztatásuk által, valamennyiük lelkének és sorsának összességéből együttesen vonható le, egyszerre belőlük eredendően és rajtuk kívülre utalva* Igy képes egy társadal-