Bacsó Béla szerk.: Színháztudományi Szemle 4. (Budapest, 1979)

Illés Klára: FÜST MILÁN DRÁMÁI

tragédiát, s az ugyanigy, az emberi szándékoktól függetlenül, vagy éppen azok ellenében, feltartóztathatatlanul veszi át az uralmat az egész drámai világban. Tárgytalan szorongás kiséri a legfőbb szereplőket. Ottó állandó, emésztő búskomorságtól és álmatlanságtól szenved, a királynőről pedig még megjelenése előtt megtudjuk, hogy rossz előérzetek kinozzák. A sorszerüség jegyében válik a két fiatal boldogtalanságának okozójává a király is, akinek egyetlen "vétke" a púpja és a csúnyasága, s hogy ezek ellenére boldogságra és családra vágyik. A tragédia alátámasztását tehát csak kivülről, nem az alakok jelleméből képes megteremteni a költő, de mint a liráról szólva kifejtettük, az hőseinek kezdettől fogva szubsztanciális része. A két agg, Bohemund és Kajetan, a kevés történés és hosszú vívódások sorozatában a görög kórus kommentáló, érzés-nyilvánitó szerepkörét hivatott betölteni, mignem Bohemund kilép paszsziv szerepéből és önfeláldozással igyekszik megakadályozni az "ifjak igazságtalan s nagy szenvedéseit", A tragédia azonban feltartóztathatatlan, s az ember sorssal szembeni védtelensége a legfőbb szereplők halálában nyer végleges megnyilvánulási formát. A Füst Milán által Shakespeare-nél szonátáknak nevezett lirai egységek sorából szinte alig áll össze valamiféle drámai, oselekménybeli egész. Ennek oka többek között az is, hogy a műre jellemző emelkedett hangnem nem képes nem-lirai, a jelenet ezés feladatával összefüggő funkciókat magába olvasztani, ez pedig az egységes hatás állandó megbomlását hozza létre. Ilyen például a rablók drámabeli szerepeltetése, vagy konkrétabban, az egyik mellékszereplő pl. ezeket mondja a mü végén, a tragédiák láttán: "A sors úgy nézem itt eltéveszté stilun p sát." Hogy az átütő szomorúság, a fő alakok méltósággal teli szenvedése mégis elevenen ható erő tud lenni, az elsősorban a lirai monológokból ered. A dráma legfőbb erényévé, de mint mondottuk, egyszersmind akadályává is, a lira válik. Nem véletlen, hogy az önmagával szemben oly igényes költő az Aggok a lakodalmonból két részletet is felvett verseskötetébe. Mi most ezt egy másik részlettel szeretnénk igazolni, s egyben az