Bacsó Béla szerk.: Színháztudományi Szemle 4. (Budapest, 1979)
Illés Klára: FÜST MILÁN DRÁMÁI
létre a külső megjelenésében is különlegesen egyéni, helyenként meglepően bizarr vagy álomszerű tájakat és embereket fölvonultató lirát. Mindezt a Lesütöttszemü - a Jung-féle személyiségtipológiában introvertált -, müvészegyéniségről szólva, maga a költő is kifejtette a Gondolatok vázlata a külső és belső szemléletről cimü tanulmányában, még 1909-ben, a Nyugatban. Többi között a következőket mondja: "a belső szemlélet ábrázolatai a valóságtól szükségszerűen elütök és mindig egyéni jellegűek - tovább: a küljő szemlélő a külvilág egyedeinek variánsait mutatja be, a belső szemlélő mindig a saját lelke külön variánsát - /tehát voltaképp mindig is Önmagát ismétli/, a külső szemlélő útja ez: meg kell ismernem a világot, s a belsőé: meg kell ismernem önmagamat." Önmaga megismerésének törekvése Püst Milánnál azonban nem az én-teremtés nietzschei, Ady Endre-i akarat-centrizmusában kap megnyilvánulási formát, nem a külvilággal való szembesülés adja meg végső tartalmait, hanem az Én állandó és változatlan érzései. Ezek közül is a legerősebb a szüntelen haláltudat, az élet dolgaiban pedig a búskomorság, amely okaiban "a meghatározhatóság lényege szerinti lehetetlenségét" 1 ^ hordozza, igy alapvetően irracionális. A lirai önkifejezés gyakorlatán keresztül kerül kapcsolatba Püst Milán először a dráma műfajával, s azt a lélektani szimbolizmus eszközeivel egy életérzés, lélekállapot kifejezéseként konstruálja meg. Az Aggok a lakodalmon cimü sorstragédiája a lira drámává konstituálásának kisérlete. A drámai miliőt, a középkorét, maga a költészet szolgáltatja, s a dráma szereplői maguk is mintha egy-egy Füst-vers által teremtett alakok lennének, telve vannak búskomorsággal, halálvággyal, megmagyarázhatatlan félelmekkel. Lira által teremtett alakok, mint Maeterlincknél, s mint azok, "nem fejlődnek, nem mozognak belül, mind csak egy mozdulatlan hangulat kezdettől végig. Nem differenciáltak, mert a léleknek egy oszthatatlan elemhangulata az ő egész lényük." 11 A "sorstragédia" Füst Milán által adott műfaji megjelölése pontosan megfelel ennek a drámai világnak. A sorsszerű megokolhatatlanság jegyében exponálja e játék minden alakja már megszólalásában, sőt létezésében a
