Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 3. (Budapest, 1978)

Feldmár Terézia: A magyar drámaírás válsága/Egy irodalmi vita tematikus ismertetése/

irodalomra, hogy ő az oka ennek, A színigazgatók az irodalmi 'egyke

5 rendszer hivei, mert se kitartásuk, se pénzük, se tudásuk, se bátorságuk nincs ahhoz, hogy megkíséreljék az uj magyar drámát, amely nincs, mert nem akarják, hogy legyen

.., megszűntek elmultak azok a régi, nagy színigazgatók, akik irodalmi, sőt emberi programot képviseltek." /192-3. old./ Gergely István véleménye szerint is a színigazgatók a "ludasok" a magyar dráma hanyatlásában: "Az uj magyar drámák színházaink vezetői részire készülnek, de ezek inkább vállalkozók, mintsem igazgatók. Az eszményi színházigazgató kétlaki lény: művész és üzletember. Tehát kompromisszumot keres művészet és üzlet között." /259. old./ Gergely is, mások is felpanaszolják, hogy a közönség becsalogatására a szinházi vezetők olyan "alantas" eszközöket használnak, mint például a sztárok szerepeltetése, a látványos díszlet, rendezés. /Ezekre a panaszokra egy későbbi fejezetben, a szinház és az irodalom kapcsolatának tárgyalása során visszatér ünk./ Laczkó Géza a nyugati "szériadarabokra kacsingató" mü3orpolitikában látja a hibát és a szinházi vezetők "idegenimádatában", aminek következtében "egy huszadrangú külföldi iró hamarabb jut szóhoz, mint egy másodrendű magyar". /199. old./ Barta Lajosból a tehetséges és méltánytalanul félreállított drámaíró sértettsége is szól: "A magyar színpadi világnak is me/Tvan az íróval szemben a maga külön, önműködő elzárkózási mechanizmusa. Ez a világ, miután néhány sikeres szindarabirót érez magában, a telítettség valamely transzába esik..." /251. old./ Bár mindez Barta és más, átlagon felüli teljesítményt nyújtó, haladó szellemiségű drámairók /pl. Füst Milán/ esetében igaz, mégis, ha egy pillantást vetünk a húszas évek pesti színházainak műsorára, a helyzet nem látszik ilyen végzetesnek: a hat vezető fővárosi szinház - a Nemzeti, a Víg, a Belvárosi, a Renaissance, a Magyar és a Madách - a Tanácsköztársaság bukása óta, 1927 végéig 83 kortárs magyar szerző hozzávetőleg 179 uj darabját mutatta be /nem számítva az operetteket és az igen népszerű regény adaptációkat/. /Vö. melléklet./ S bár az is tény, hogy ezeknek