Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 3. (Budapest, 1978)

Peterdi Nagy László: A "szegény színház" ma

va - az arche-tipus ok at keressük, egyáltalán nem a vallásos ri­tuálét akarjuk feltámasztani. Sokkal inkább a középkori szakrá­lis szinjátékot. ^gy biztos; semmiképpen sem akarunk rituálét, amely lemond a résztvevők értelmi részvételéről, amely butit, vádit. " Már itt felmerül a néző bevonásának, "aktivizálásának" kér­dése. Grotowsky epigonjai aztán a legkülönbözőbb vulgáris, sőt brutális formákban alkalmazzák ezt szerte a világon* erre egysze­rűsítve le a modern szinház alapkérdését. Kezdetben a wroclawi studio is elkövette ezt a tévedést. Párizsi előadásában Grotowsky beszámol például Őlowacki Kordián jának ilyenfajta nézőt provo­káló, sokkoló előadásáról. Bár a szokásosnál jóval átgondoltabb és árnyaltabb megoldásokat alkalmaztak, például a nézők várható reakcióitól függően az előadásnak ötféle forgatókönyvét dolgoz­ták ki - a kisérlet mégsem hozta meg a várt eredményt. Az "akti­vizált" nézők hiába tolongtak vagy álldogáltak ott elfogódottan a játéktéren, ez nem segitette őket a cseleknény mélyebb átélé­sében, sőt,, a közvetlen fizikai részvétel inkább csak az értékte­lenebb, a banálisabb reakciókat váltotta ki. "Fokozatosan lemondtunk tehát a néző manipulációjáról, mind­azokról a fogásokról, amelyekkel erőszakosan akartuk kiprovo­kálni reakcióit. A néző nem kisérleti malac" - jelentette ki Grotowsky. Felfogása - legalábbis ami a hivatásos szinházat il­leti - a következő években fokozatosan közeledett a brechti ál­lásponthoz: "A néző hivatása, hogy megfigyelő és szemtanú le­gyen." A mitoszt, amelyet a játék megidéz, a néző látszólag kí­vülállóként éli át, azzal belülről azonosul vele. Be hol találhatja meg a ma szinháza ezt a közös tudás- és élménykincset, a közös mitoszt? Egyik interjújában Grotowsky a következő hasonlattal érzékelteti ezt. Amikor a háború elleni tiltakozásként Saigonban négy buddhista szerzetes elégette ma­gát, a körülöttük állók segédkeztek nekik: szitották a máglyát, sgitettek fellépni rá, kézre adták arai kellett, átvették utolsó üzeneteiket. - Felmerül a kérdés - mondja - nem éppen ez-e a néző hivatása, szerepe is? Igy venni részt a szinházi szertar-

Next

/
Oldalképek
Tartalom