Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 3. (Budapest, 1978)

Főidényi F. László: Dramaturgia-történeti vizsgálódások a Troilus és Cressida-monda két feldolgozása kapcsán - II. Adalékok a klasszicizmus angliai változatához. John Dryden Troilus és Cressida feldolgozása

aranyos oszlopok szegik a tér fokát; majd jön a mennyezet sok köve és csigája: minden csupa füzér, minden csupa ciráda. Husz lapot ugrom át, mig végét meglelem, s kereket oldhatok végre a kerteken. /Rónay György ford./ Ez a klasszicizáló tendencia látszólag formai tényezőkre vonatkozik, valójában azonban a formai jegyekben határozott tartalmi-világnézeti törvényszerűségek csapódnak le. Az egyszerűségre való törekvés tipikusan polgári jellegzetesség, és mint Antal Frigyes irja: "A középkor óta minden olyan korszakban, amelyben a polgárság haladó gazdasági és politikai viszonyai következtében haladó világnézet jött létre, ennek az osztálynak a racionalizmusát a klasszicista művészet fejezte ki."^ A polgári jelzőt természetesen minden esetben konkretizálni kell, ugyanis a klasszicizmus különböző megnyilvánulásai /pl. a francia klasszicizmus és az angol klasszicizáló törekvések/ olyannyira eltérőek és történelmileg olyannyira más és más oldalról meghatározottak, hogy a formai hasonlóságon tul a pusztán általánosító szemlélet számára minden azonosság megszűnik. A francia klasszicizmus szigorú formáját és zárt világát más osztályviszonyok határozzák meg, mint az angolok oldottabb, a valósághoz közelebb álló tendenciáját, azonban a kétfajta megvalósulás különössége mögött azonos történetiilozó fiai erővonalak húzódnak. A francia klasszicizmus drámaelméletéről szólva Marx a következőt irta Lassalle-nak : "Bizonyos, hogy a hármas egység, ahogyan azt a XIV. Lajos korabeli francia drámairók elméletileg felállitják, a görög dráma /és az azt képviselő Arisztotelész/ félreértésén alapul. De másrészt ugyanilyen bizonyos, hogy a francia drámairók a görögöket pontosan ugy értették, ahogyan az a saját művészeti szükségletüknek megfelelt. S ezért még sokáig ragaszkodtak ehhez az un. "klasszikus" drámához, azután is, hogy Dacier és mások már hee lyesen tolmácsolták Arisztotelészt."^ A franciaországi osztály viszonyok sajátos alakulása, a polgárságnak az abszolutizmus-