Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 3. (Budapest, 1978)

Főidényi F. László: Dramaturgia-történeti vizsgálódások a Troilus és Cressida-monda két feldolgozása kapcsán - II. Adalékok a klasszicizmus angliai változatához. John Dryden Troilus és Cressida feldolgozása

tünő világhoz kapcsolódik, ezért - a határozott és kitűzött cél érdekében - a dramaturgia visszafogott lett, és ezzel együtt a figurák is egysikuabbakká váltak. A reneszánsz nyitott drámatechnika fokozatosan zártabb lett, formálissá vált, és ennek következtében az ábrázolt világ sokoldalúságáról, dimenzionalitásáról is le kellett mondani. Shakespeare is és Dryden is egy elidegenedetté vált világot mutat be, azonban Shakespeare-nól /részben a nyitott technika következtében/ az elidegenedettség nyilvánvalóvá vált, Drydennél nem. A zárt technika és a hősi pózok felvétele a Shakespeare utáni fejlődés jellegzetessége, és a klasszicizálást alapvetően polgári jelenségnek tekinthetjük. X .Dryden darabját ennek ellenére nem nevezhetjük klasszicista darabnak, ám a klasszicizáló jelzőt semmiképpen sem vitathatjuk el tőle. ^nnek formai jegyei közismertek: mindenekelőtt a kiélezettség, ami a feleslegesnek tünő részletek eltávolítását jelenti, és ezzel együtt a leegyszerűsítés, ami rendszerint elvonatkoztatás. A Val-de-Grace templom kupolafreskójára irott versében /1665/ Molière a következő tanulságot vonta le a klasszicista képből: Megtanít arra is, hogy mindenféle meddő ókités és fölös epizód kerülendő; fejezze ki a tárgy igazságát a kép, megadva hiven a valóság hitelét, és szabadságra ne vetemedj link, csak akkor, hogyha valami uj szépség születik abból. /Rónay György ford./ 1674-es Ars poeticájában pedig Boileau a következőképpen érvel: Akad szerző, akit ugy elönt tárgya, hogy jól kimeríti és csak azután hagyja el ott. Ha egy kastélyt talál, bőségesen leirja, lépcsős teraszain sétálhat oda-vissza; itt egy erkély, amott egy kerengő, odább