Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 3. (Budapest, 1978)

Főidényi F. László: Dramaturgia-történeti vizsgálódások a Troilus és Cressida-monda két feldolgozása kapcsán - I. A dramaturgia csapdája. Shakespeare: Troilus és Cressida

Shake apeare-prológtól, mivel egészen más funkcióval rendelkezik. A Rómeó és Julia prológjának a feladata pl. kizárólagosan néhány információ közlése a nézővel: hol vagyunk, s kb. milyen elvont viszonyok közé képzeljük magunkat. Az elvontság nem véletlen: a dráma folyamán konkretizálódik mindaz, amire a prológ csupán utalt, és mivel a dráma teljes egészében egy zárt világ, amely szemünk láttára születik meg és amelynek a szerelmesek halálával mindenkorra vége lett, ezért a prológ a drámával párhuzamos, azon kivül rekedő jelenség. Valójában nincs igazi funkciója: konvenció, a középkori színjátékok öröksége. /Nem véletlen, hogy je lentő'S tragédiáiban Shakespeare sehol sem él a prológ alkalmazásának a lehetőségével./ A Troilus és Cressida prológja ebből a szempontból lesz fontos, ugyanis a középkori darabokhoz hasonlóan ennek a drámának a világa is nyitott, nem belülről zárt. Éppen a Rómeó és Júliában meglévő individuumok egysíkúvá válása és az egyén és történelem szétválása eredményezi azt, hogy a történet a szereplők szempontjából esetleges, véletlenszerű - azaz más Shakesp

eare-d arabokkal szemben a Troilus és Cressida története már a darab indulása előtt is tart, és az utolsó jelenettel korántsem fejeződött be. Elképzelhető lenne egy olyan előadás, amely állóképpel indulna, és ugyanezzel az állóképpel zárulna /legfeljebb egy-két szereplő holtan állna ugyanabban a pózban/, ugyanis a dráma cselekménye nem egy önmagában egész világ, hanem kiszakított rész, aminek fontos az előzménye és a következménye is, noha ez drámailag nincsen megformálva. A prológ a viszonylag rövid szövege ellenére is ezért tekinthető itt alapvető fontosságúnak: szervesen hozzákapcsolódik a történethez, magyarázata nélkül sok minden érthetetlen maradna, s ezért - a középkori színjátékokhoz hasonlóan - allegorikus figura: én, mint fegyveres Prológus, idejöttem, nem a szerző Tollát vagy a színész szavát dicsérni, De tárgyunkhoz öltözve... Allegorikus alakja azonban természetesen nem középkori, ha-