Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 3. (Budapest, 1978)

Főidényi F. László: Dramaturgia-történeti vizsgálódások a Troilus és Cressida-monda két feldolgozása kapcsán - I. A dramaturgia csapdája. Shakespeare: Troilus és Cressida

nem tul van azon, sőt a reneszánszon is. A Troilus és Cressida által bemutatott világ ugyanis alapvetően egy uj, polgári állapotot mutat be, s ha Ulysses az "egyetemes farkast" emlegeti, akkor ezt már nem Szent Ágostonra való visszautalásnak kell tekintenünk, hanem a hobbesi kijelentés anticipálásának: embernek farkasa. A darab mélyen szkeptikus kicsengése arra utal, hogy Shakespeare szemében a reneszánsz által létrehozott értékek önmaguk ellentétébe csaptak, s ha máshol a "farkastermészettel" szemben alapvetően más természetet tudott felállítani /pl. Ed gar-Edmund/, akkor itt ennek lehetősége is megszűnik.

10 A világ homogeneizálódott, s mivel a világot mozgató és a reneszánszban személyesen is tapasztalható ellentétes erők helyére az egysíkúság lépett, ezért ez a dráraatechnikára is visszahatott. Az egynemüvé vált állapot elsősorban epikus, elbeszélő történetek kiszakitására alkalmas, és az allegorikus figurák ennek szükségszerű velejárói. /Alighanem hasonló funkció alapján lehet értelmezni az Idő alakját a Téli regében 11 vagy Gowernek, mint karnak a figuráját a Periclésben./ Az a megváltozott állapot, aminek a Troilus és Cressida szülötte, évszázadokra kijelölte a dráma fejlődését. A reneszánsz alapvető dinamizmusa ugyanis megteremtette a maga dramaturgiáját, s az Erzsébet-kori un. nyilt drámatechnika ennek a dinamizmusnak volt a kifejezése. Az individuummá vált egyén számára még kézzelfogható volt az a történelmi kontextus, amelybe ő maga beleágyazódott, de ezáltal egyszersmind nyilvánvaló volt az egyén aktiv és alakitó szerepe is a történelmen belül. A nyilt drámatechnika éppen a sokoldalúságnak és a dialektikus összetettségnek az elevenségét szavatolta /és ez biztosította azt, hogy rövid, egy-két mondatos szerepeknek is - polgárok stb. - az elhangzásuk pillanatában élményereje legyen és a néző számára akkor és ott semmivel se legyen jelentéktelenebb, mint a cselekmény fő szálai/. A reneszánsz hanyatlása - noha Angliában korántsem beszélhetünk olyan hanyatlásról, mint a kontinensen - ebbe az eleven sokrétűségbe vetett hitet renditette meg. Kétségessé vált, hogy az egyén