Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 3. (Budapest, 1978)

Feldmár Terézia: A magyar drámaírás válsága/Egy irodalmi vita tematikus ismertetése/

juk, hogy a színházba járók zöme a felsőbb és középrétegekből kerül ki. A mindenkori kínálatot tehát ezen társadalmi rétegek Ízléséhez kellett igazítani. A publikum kívánalmait végső soron ugyanaz a kor és társadalmi-történeti szituáció határozta meg, amely az irók közérzetét. A túlnyomórészt polgári közönségre tehát ugyanaz a csalódottság, elkeseredés és értetlenség volt jellemző, mint amit a hábcru utáni korszak emberével kapcsolatban elmondtunk már. Bibó Lajos, a dráma nivósüllyedósének főokát éppen ebben a közhangulatban - és annak értelmezésében - látja: "... /a mai nézők/ nem fakadnak még egy darabig sirva, amikor Bánk azzal akarja meghatni őket, hogy nincs a teremtésben vesztes, csak ő... Azok az urak tehát, akik az úgynevezett drámával foglalkoztak, hamarosan belátták, hogy a háború utáni közönséget, a tömeget, minden idők legfélelmetesebb tragikus hősét, nem tudják többé megrendíteni és fölemelni. 'A közönség felejteni akar' - mondták. 'Nem, a közönség röhögni akar* - toldották meg a színigazgatók... /175. old./ Ugyanerre a jelenségre hivja fel a figyelmet Tersánszky is: "Egyre nagyobb és nagyobb arányokat öltött valami pesszimizmus az irodalmi körökben, hogy az embereknek nem kell a művészet; látványosság, olcsó izgalom kell, nem szivet visznek és becsületes kíváncsiságot a színházba, hanem proccolni mennek." /197. old./ Sőt egyesek - nem is ok nélkül - a "színházlátogató társaság válságáról" /Ignotus Pál, 263. old./ is beszélnek. Ha a nézők nem kíváncsiak többé önmagukra, saját életük problémáira s helyette az olcsó szórakozás, a giccs "narkotikumát" keresik, ez kétségkívül belső meghasonlottságukat jelzi. Ebben az általános kiábrándultságban törvényszerűen utat tör magának a cinizmus, amely a művészettel, a színházzal kapcsolatban az ankéton sokat emlegetett "antisznobság" formáját ölti fel. Azonban a kép talán mégsem ennyire elkeserítő. Többen is felfedezni vélik a közönség "csömörének" jeleit: "A közönség belefáradt a maga alacsonyrend őségének nagyonis skrupu

lustalán kiélvezésébe. Belefáradt az antiintellektuális kontra-sznobizmusba, belefáradt abba, hogy a szinházban 'két derűs órát'