Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)
Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/
az előzményeket. Hoeniger is, Knight is abban téved, hogy megfeledkezik az emberi, társadalmi élet időtényezőjéről, arról, hogy a mü a saját világ kérdéseire kell válaszokat adjon. Ismét Hausert idézem: "Az az erkölcsi álláspont, amely igazolni akarván az isteni eszmével való ellentétet és a világ szavát akarván érvényre juttatni az ég szavával szemben, a középkori világnézet szempontjából 18 teljes képtelenség lett volna." De emlékezzünk csak vissza Pericles égostorozó, lázadó istenkáromlására a III. felvonás 1. jele19 netében, ? Gondoljuk csak meg, a darab szereplőinek nagy része olyannyira kivül áll az isteni igazságszolgáltatáson, hogy még a végső fejtetőre állított Utolsó ítélet sem módosíthatja ezt a képet, hogy szóba sem kerül a nyilvánosház elleni büntetés. Mindez arra mutat, hogy a Pericles létproblémái megoldhatatlanok a középkori mirákulum keretein belül, szét kell feszíteni ezeket a kereteket. A széttört forma már alkalmas lesz a kommunikálásra, hiszen a saját képére formálja mindazt, ami kapcsolatha került vele. Áttérve a mü formaproblémáinak vizsgálatára, úgy vélem, Joan Hartwig helyesen mutat rá az elemzés szükségszerűen adódó kiindulópontjára: "Ha mégis feltesszük, hogy a darabot egyedül Shakespeare irta, a feladat az lesz, hogy megtaláljuk a művészi célkitűzést abban, amit egyébként csak darabos technikának vélnénk..." 20 Ez a kiindulópont áthidalja az összes jelentkező filológiai problémát, mivel érdeke a darab értékeinek feltárása. Kiindulópontunk birtokában leszögezhetjük: a Pericles esztétikai szerkezetei, formai elemei meglepő összhangot mutatnak, mind egymáshoz, mind pedig a darab általunk feltételezett jelentéssikjához képest. Az alábbiakban igazolnunk kell e megfelelést.