Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

most valóban akkor jó király, ha minél gyorsabban eltűnik a városból, és Helicanus is akkor jó alattvaló, ha főnöke távollétében vállalja az uralkodást. Helicanus: ... te félsz, Anfciochustól, s joggal: zsarnok ő Aki nyilt harccal, vagy rút árulás Ravaszságával életedre tör. Ezért uram, eredj utazni, mig Dühét s haragját elfelejti, vagy A végzet kettévágja életét. Állits helyettest. Hogy ki lesz... /1.2. p. 349./ Ez a kérdés természetszerűen költői, mindketten jól tudják, miről beszélgetnek. Helicanus ugyan a szolgálat embere, de ahhoz azért ragaszkodik, hogy az ország második embere legyen. ... Hogy ki lesz? ... Ha én, Nappalhoz hivebb nem lehet e fény. Pericles: Én hűségedben nem kételkedem. S ha távollétemben hazánkra tör Helicanus: Akkor vérünk a földdel vegyül el, Mely életet adott s felnevel. /1.2. p. 349-350./ Ennyi kell, s nem több. Az alku áll, Helicanus nem támasztott ostoba aggályokat, vállalta az uralkodás gondját. De emlékezzünk csak vissza Pericles bevezető tirádájára, melyet a nép iránti mély felelősségéről mesélt el tükre előtt. Mindketten zavarba jönnek, s Pericles igazolást keresve teszi Helicanus vállára királyi kezét: "Éljünk körünkben biztonságosan, / Tanúm s tanúd majd az idő legyen: / Én jó úr voltam, s te hü emberem." /1.2. p. 350./ Rendki-