Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

Ezzel az alaphelyzettel indul tehát a dráma. Körben a koponyák, szemben a gyönyörű fiatal nő, a feltárt és kimondhatatlan titok. Periclesünk kinban van, hiszen a várt siker, a rejtvény megfejtése is közvetlen halálveszélybe sodorta. Kivágja magát, és menekül haza Tyrusba. De ki is ez a Pericles, aki oly halált megvető bátorsággal állta a rejtvényfejtés nehéz perceit? Semmi esetre sem az a népmesei, mindenre elszánt legkisebb fiú, akinek első látásra gondolnánk. Antiochussal folytatott beszélgetéséből kiderül, a leány szépségén túl Antiochus hatalma is vonzza, "hü fia" kivánna lenni, /p. 343./ De ha ez nem is elegendő érv az itt jelentkező dramaturgiai és pszichológiai kérdések megválaszolására, a darab egésze bizonyítja, hogy Pericles figurájának értelmezésekor különös figyelmet kell szentelnünk az alak ellentmondásai tisztázására. Az általam megismert értelmezések közös sajátsága, hogy Periclest pozitiy figurának tartják, hogy megkerülik ellentmondásos cselekvései elemzését. G. Wilson Knight és Joan Hartwig is, nagyszerű Pericles-tanulmányában ezzel az elvvel kisérli meg jellemének értékelését.^ Természetes, lehetséges más, talán egy fokkal autentikusabb kiindulási ponti státusz és figura ellentmondásának felderítése útján. Éles ellentmondás van ugyanis a figura státusza és életvitele között. A darab öt felvonásából Pericles király egyetlen egyszer tölt be uralkodói szerepkört, nevezetesen az első felvonás második színében, aholis hatalmát Helicanusra ruházva újra tengerre száll, s tovább menekül Antiochus dühe elől. A darab folyamán hősünkkel nagyjából két dolog történik: csatangolása közepette a tenger többször is lesújtja és felemeli, másrészt pedig különféle alkalmakkor o bizonyítja lovagi erényeit és rátermettségét. Azonban Pericles sem más bolygó gyermeke, ő is foglya az értékek megvalósulását akadá34