Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

lyozó, értékcentrum nélküli világnak. Jellem-folyamatosságról az ő esetében sem beszélhetünk, ő is az amőba-lénye k^épes családjából származik. Jelleme - szervetlen tulajdonságok keveréke, szinte a lustaságig menő melankólia, és ellenpólusként, szabadulási vágyként az agresszív önmegmutatás, önbizonyitás hajtóereje, a hírnév vágya dolgozik benne. Ez utóbbit önmaga igy fogalma -a meg: Nevem Pericles, Tyrus volt hazám, Tudásra s harckészségre az nevelt, Kalandvágyam a nagyvilágba csalt... /II. 4. p. $65./ Hősünknek folytonosan ismétlődő, külső erőpróbákra van szüksége, hogy képességeit - ha egy mód van rá, minél nyilvános abban - igazolhassa. Az önmegvalósítás kényszere itt a külső formák iránti sóvárgásban tör felszínre, s nagy tetteket kivánó társadalmi megrendelések hiján a szubjektum vándorútra kél, hogy önmagát - ha kell, emberfeletti - vállalkozásban próbálja ki. Erőit igy folytonosan a külső erőtér szerint rendezi el, személyiségét, sikerét, éppen a külső mércék szerint méri. Ebben az értelemben Pericles kviz-játékosokhoz hasonlít, csak éppen nagyvonalúbb, hiszen szüksége van a veszély tudatára. E személyiség kielégülése, megvalósulása e legbelső, áthághatatlan akadály miatt éppenséggel külső győzelmekor fut zátonyra. S igy e jellem, e szellemiség tökéletesen kielégítetlen, megvalósítatlan és megvalósíthatatlan marad. Pericles éppen e tulajdonságánál fogva akár mindennapi sorstársunk is lehetne. És mert a nagy tettekre nincs szükség e világban, lovagunk uralkodói jogkörénél fogva állandó jelleggel szabadságolta magát az államügyektől.