Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

Ian féltékenység és félelem gyötri, hiszen leánya nemcsak szerelme tárgya, de egyszersmind minden bűnei tudója is. Mindent meg kell hát tennie, hogy a kérőket elriassza a leány mellől. Törvényekkel bástyázza körül a gyönyörű hajadont, akit még megérinteni is halálos vétek. Antiochus: Hozzá ne nyúlj, ha kedves életed, Mert van pont törvényünkben erre is, Az is veszélyes pont... /I. 1. p. 344./ A leány gyönyörű, de jellemző módon még neve sincs, apja személyében zsarnok szeretője van, és kimondhatatlan titka. A feladat azonban mulatságos, és abszurd, hiszen rejtvényfejtéssel lehet megszerezni a hölgy kegyeit, kezét. Antiochus ravasz ember, s a rejtvényben leányával való viszonyát adta fel nagy bölcsen. Átnyújtják a rejtvényt, megszólalnak a fanfarok, mindenki visszafojtja a lélegzetét, szimpatikus fiatalember ez a Pericles, kár érte. Kinos csend. Pereg a dob, először, másodszor, harmadszor. Pericles még mindig hallgat. Hiszen rájött, persze hogy rájött, de erre bizony nem szám

itott: Isten, ha ezer szemet Adtál az égnek látni tetteink, Örök ködben mért nem bújnak, ha az, Amit sápadtan olvasok, való? ... ... Szép lant vagy te, érzéked rajta húr, S ha jogos pengetésre zengenél, Hallgatnának a menny s az égiek, De túl korán zengtél, s csak a pokol Táncol, ha húrod rekedt hangja szól. Az én szivem, bizony, már nem szeret. /I. 1. p. 344./