Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

a né m aj át é k-i ormát iktatta be. A némajáték mindig Gower szinpadi jelenetébe ágyazódik. Kettős funkciója van. Egyrészt időbeli tö~ möritő, másrészt szimbolikus funkciója, a hirtől való függést jeleníti meg. Pericles hirt, levelet kap, s ezzel újabb veszélyeknek lesz kitéve. De bárhogy is gondolkodjunk az emiitett megoldási típusok felől, szakitanunk kell a darab didaktikus értelmezésével. A darabban feltárulkozó öntörvényű világ kizárja az egyszerűen levonható morális tanulságok lehetőségét, hiszen ez a vad kavargás morális féligazságok által befolyásolhatatlan és érthetetlen. A darab tehát nem utolsósorban a Gower-féle moralizálás leleplezése, nem pedig apológiája. Az amőbák világa Különös világba csöppent a Pericles nézője. Már a játék első perceiben világossá lesz számára, e világban minden megtörténhet, s itt valóban minden meg is történik majd. Gower bevezetője után a szinpadon nagy nyüzsgés, sürgés-forgás. A város népe újra összecsődült, új jelentkező érkezett, hogy megkérje Antiochus király leányának kezét. E vállalkozásnak nagy ára van: aki nem fejti meg a rejtvényt, halál fia. Körben a palota kapujánál kitűzött koponyák hirdetik: eddig még mindenki elbukott, a leány nem eladó. Trombitaszó, a polgárok földig hajolnak, bejön a kiséret diszmenetben, majd a király. Antiochus a darab legnagyobb hatalmú embere, a Nagy Hal, biztos a dolgában, hiszen csak nyerhet az ügyleten. Belép Pericles lovag is. És legutoljára zene szólal, és megjelenik Antiochus gyönyörű leánya. De mi, e képzeletbeli előadás közönsége, tudjuk már, Antiochus vérfertőző szerelemben él együtt leányával. Kimondhatat-