Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

mindent megenged, a hangsúly szenvtelenségén, vagy éppenséggel a személyiség kincstári, előre-programozott jellegén volna. Gower hasonlíthatna akár TV-bemondóhoz, politikai kommentátorhoz, esetleg sportriporterhez, de még lemezlovashoz is. Gower disztingvált manipulátorrá lépne elő, fehér inggel, nyakkendővel, az elengedhetetlen ovális szemüveggel és aranyifjú tucatarccal, mikrofont lehetne a kezébe adni, s ez több jelenetben újfajta játéklehetőségre adna módot. A dráma többfelé is kinyiina. Mindenekelőtt beépíthető lenne az a leülepedett információ-tömeg és gesztuskincs, mely az embert mindennapi életében körülveszi, de melynek fantasztikus művészi lehetőségeiről a magyar színpad nemigen hajlandó tudomást venni. Felhasználhatók lennének a tömegkommunikációs szignálok, képbevágások, képek, zajok, mozdulatok, mindennapi életünk tapintatos, rejtőzködő szerveződési pontjai, tájékozódásunk iránytűi. Felhasználásuk az előadást - és itt nemcsak a Pericles

ről beszélünk - sokkal dinamikusabbá, izgalmasabbá tehetné. Olyan közeget lehetne itt kiépíteni, melyben a közönség kreativitását felhasználva intenziven be lehetne vonni a mü világának felépítésébe. Ez az értelmezés a drámát eltolná emberi valóság és kommunikációs rendszer ellentmondásos viszonyának megjelenítése felé. Elképzelhető természetesen, hogy az itt tárgyalt két megoldási lehetőség valamiképpen közelíthető és kombinálható. Ez azonban már túlmutat vállalt feladatunkon, hiszen itt pusztán annyit akartunk igazolni, hogy a figura kulcs, magához a darabhoz. Gower a felvonások előtt jelenik meg, előre és visszautal, biztosítja az események kifejletét, a cselekmény további menetét. Mindez természetesen nagyban fokozza a verbalizmus veszélyét. A szerző eredeti módszert választott ellensúlyozására. Egy harmadik színpadi kommunikációs eszközt