Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

instruálja, befolyásolja, segiti: "Leljen jó utat / Szivhez, amit a szin mutat. / Én sántalábú rímemen / A szárnyaló időt viszem, / De szándékom sikertelen, / Ha lelketek nem jön velem. /•• Meggyőződésem, a darab lehetséges irányait Gower értelmezése szabja meg. Az egyik lehetséges irányi Gower tragédia felé hajló bemutatása. A mese, mint palackból szabadult szellem, alkotója fölé nő, aki egyre nagyobb erőfeszítéssel, egyre kevésbé képes kezében tartani az irányítást. A kiagyalt sorsok ekkor saját öntörvényű útra lépnek, levetik a mesemondó gyeplőjét, mintegy akarata ellenében, s önmagát is ismeretlen tájak felé ragadják. Felszabadulnak a megformálás, kényszere alól, s a Játék végére Gower még örülhet is, hogy legalább a megnyugtató befejezés látszatát képes volt kierőszakolni itt, az elszabadult sorsok világában. Gower ebben a felfogásban közelebb áll a játékhoz, nagyon konfliktusos viszonyban, de közelebb. Benne mü és művész konfliktusos viszonya fogalmazódhatna meg. De lehetséges más, ettől eltérő értelmezés is. Gower túl sokat locsog-fecseg, érdektelen részleteket emel ki, ismétli magát, egyszóval időnként úgy viselkedik, mint egy rossz rádió- vagy TV-riporter. /A negyedik felvonás előtti bevezetőjével, /p. $81./ a negyedik felvonás negyedik szinében /p. 391./ láthatjuk ezt a legegyértelműbben./ Itt is konfliktusos a viszony, Gower meglehetős távolságban van a drámához képest, és itt a hir és az emberi való ság ellentétén volna a hangsúly. Ez Gower figuráját szükségképpen kiemelné a darabból, és közvetitő, médium-szerepe domborodna ki. Mert Gower amilyen közel van a nézőhöz, épp olyan távol is van tőle, a darab szereplői közül talán a legtávolabb - azok legalább élnek, ő pusztán csak közeg. A játék ebből a szempontból szinte