Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Németh Éva: Thomas Dekker, angol reneszánsz drámaíró

ban a Robin Hood-legenda alakjainak jelmezében, szabad ég alatt táncoltak: Lacy Old Fordban úgy tud szót váltani Rose-zal, hogy a táncosok közé vegyül. A farsangutói hagyományokat őrzi meg a húshagyókeddi palacsintasütés. Ez különösen jó mulatságára szolgál a londoni inasoknak /

Vargák vigassága/

. A nyelv mint a realizmus eszköze Dekker alakjait nemcsak tipikus környezetbe helyezte, hanem nyelvük is hü volt társadalmi helyzetükhöz, származásukhoz. Dekker jól hasznosította a nyelv adta lehetőségeket. Igen hajlékonyan alkalmazta jellemek, helyzetek, komikus szituációk hiteles ábrázolására, Infelice, Bellafront, Caelestine vagy Rose magasröptű és kifinomult, Eyre házanépe gyorsan pergő, borsos, korabeli népnyelvet beszél, Tucca a londoni katonák fordulatait használja, Sir Vaughan ap-Rees és az özvegy Miniver walesi dialektust, Brian az ir tájszólást és Lacy a holland nyelvet. Mindez fokozza a drámák hitelességét. Ha durvább környezetbe kerülnek szereplői, érdesedik beszédjük is, pl. minél mélyebbre süllyed Matheo, annál silányabb a nyelvezete. De nemcsak a réteg- és tájnyelvek jelentenek színfoltot, hanem á dialógusok életszerűsége is: pl. a már emiitett Pluto és Charon párbeszéd; Sybil és Hammon szócsatája, vagy a vargák és Margery asszony élcelődése ma is élvezhető, igazi szórakozást nyújt. Nyelvileg Dekker korai és népi ihletettségü darabjai a legköltőibbek. A Vén Fortunatusb

an és a Vargák vigasságáb

an sok a