Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)
Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/
tulajdonképpeni kötőszövete is, hiszen a mese fogadja be a disszonáns esztétikai elemeket, ez lesz az a keskeny palló, mely összeköti a formatörmelékeket. Ugyanebbe az irányba mutat a némajáték is, mely Shakespeare utolsó periódusában éppen a Periclesb en jut a legkitüntetettebb szerephez. Hartwig nagyszerű elemzésében igazolja, hogy a némajáték mindig kettős funkciót tölt be, egyrészt szerkezeti-technikai, másrészt szimbolikus funkciókat hordoz. A Pericles némajátékai esztétikailag kidolgozottak, hangsúlyos je45 lenlétük közegteremtő novum. y A Pericles térszerkezete hozza a leghangsúly ózott abb változást, szakitást a kötött, drámailag motivált helyszínnel. Itt a szinhelyek véletlenszerű, egymással pusztán külsődleges viszonyban álló területek. A meglévő laza összefüggést a sors által hajszolt lények életének külsődlegessége teremti meg. Ezt a helyszínekben is megjelenő külsődlegességet allegorikus természetű erő, a tenger, és igy a véletlen szálai kötik össze. "A manierizmus azzal kezdődik, hogy a tér reneszánsz struktúra ját feloldja, és az ábrázolandó jelenetek: egyes, egymástól nemcsak külsőleg elkülönített, hanem belsőleg is különféleképpen szervezett térrészekre bontja. Az egyes szekciókban különféle térértékeket, különféle mértékeket, különféle mozgáslehetőségeket enged 46 érvényesülni." A legdöntőbb ponton azonban nem történt változás, a helyszin természetszerűen megtartja szimbolikus, allegorikus funkcióját, sőt, itt a funkció nagyobb szerephez jut. A Periclesb en részben átalakul a helyszin funkciója. A cselekmény menetében a térelem , a tenger döntő erőtér-formáló közeggé alakul, ez szabja meg a pillanatnyi fordulatokat is. Igy a tér allegorikus, szimbolikus funkciót kap. Elég különös módon éppen az értelmezésben betöltött fontos
