Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

szerepe miatt a helyszin értelmezése az általánosság felé kell mozogjon: bárhol megtörténhet ugyanez a Feri ele sb

en felmutatott jelentés, mindenhol érvényes lehet. A tenger lesz a beépített kohéziós erő, ami összefogja a darab szétszórt szárazföldi helyszíneit. A Pericles leghatalmasabb színhelye, szereplője, az erőtér legfőbb mozgatója a Tenger. Az ember törékeny erejét felülmúló hatalmasságban, emberenkivüli fenségben. Kell-e jobb szimbólum, allegória az irracionális erőknek kitett tragikomikus kreatúra életproblémáinak megragadására, mint a tenger? Éppen a legdöntőbb mozzanatokat teszi szemléletessé, racionalitás és irracionalitás, diszharmónia és harmónia véletlenjeinek kontrollálatlan dühöngését. A lázadás és a sztoikus belenyugvás pólusa között ingadozik Pericles fejedelem, s a darab legnagyobb monológjaiban lázadásának féktelen ereje szól a tenger ellen, amelynek nincs más dolga, csak az, hogy van. A szereplők megformálása A létező világ az ember fejére nőtt. A darab végére elrendeződik e sorsformáló hullámverés. A humanizálatlan rendetlenség értelmet nyert, átható fényt kapott, a belső beteljesülés boldogságával emelnénk zsebkendőnket könnyező szemünk elé. Csahogy e harmonikus végkicsengés teljesen külsődleges a darab tulajdonképpeni erőteréhez képest. Kívülről, konspirativ szándék ajándékaként érkezett a segítség, hogy felmentse a naiv értékek sarokbaszoritott bajnokait. Hiszen a darab szereplőinek ábrázolásánál is sajátos feltétel-rendszert kell teljesíteni. Ujabb tautologikus megállapítás; csakis olyan szereplők jöhetnek itt számításba, akik magukon viselik a