Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

utánját, mivel a jelenetek előtörténete és következménye /múltja és jövője/ kivülmarad a látható játékon.

n r A Periclesb

öl. mint láttuk, teljes egészében hiányzott Pericles uralkodásának, és Marina felnevelődésének története. Mindez azonban azt jelenti, hogy a szétszakított elemeket össze kell szerelni; itt születik meg a narrátor funkciója, és az Epikus Én igy nyer nagyon hangsúlyos szerepet. Mig a nagy tragédiák, vagy akár a "cselekvések totalitását" szorosabban megjelenítő müvek /akár még a Szeget szeggel is/ menete aa emberek közötti feszültségek képződése és levonulása köré épül, addig a Periclesb

en az egymásra sorjázó kalandok időszervezése csak egyes pontokon kumulativ. A cselekmény menete egybevág a főhős/ök/ életfolyamatának menetével. A cselekmény lineárissá vált, és egymástól gondosan elválasztott tételekből /felvonásokból/ adódik öszsze. Jogos az "összeadódik" kifejezés. A tételek - és a bennük megjelenő figurák - egymással nincsenek minőségi /drámai/ összefüggésben, egymás számára vonatkozás nélküliek, az összefüggést külső, allegorikus tényezők alapozzák meg. A két főszereplő sorsa köré épül a történet, de sorsuk további, külsődleges - esztétikai és morális - összefoglalást is 'szükségessé tesz. /Gower epilogja./ Az epilógus ebben az értelemben az egyes tételek "végösszegét" tartalmazza. A narrátor—funkció totalizálja a széteső formát. A kijelentés - paradox módon - mindkét értelmében igaz. A szerep megjelenése határozott bizonyíték, szükség van valakire, aki a divergens elemeket bármi módon valamiféle egésszé rendezi össze. És igaz a másik értelemben is: Gower megjelenése nem szünteti meg a széteső formát, inkább elismerése, megkoronázása. Igy nála csapódnák le a darab ellentétcsomói, paradoxonjai is. De az epizálódás felé mutat a darab