Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

lemes dramaturgiai krédója: "Mivel a közönséget nem azért hívjuk meg, hogy fejest ugorjon a mesébe és mint a vizben, ide-oda hagyja magát sodorni az áramlatokkal, ezért az egyes eseményeket úgy kell összeillesztenünk, hogy a csomók jól látszanak. Nem lehet megengedni, hogy a közönség a mesét észrevétlenül követhesse, hanem ellenkezőleg, módot kell adnunk, hogy Ítéletével vegyen benne részt. Nos, Shakespeare - vagy aki a darabot végülis megirta - ugyancsak megadta a lehetőséget a néző Ítélőképességének helyes használatára. Hiszen a Shakespeare által egyszer már megalkotott, majd Brecht által újra felfedezett "formaelv lényege, hogy az ember a kérdéses 36 tartalommal szemben a *rámutatás » távlatába kerüljön". Középponti • * konfliktusnak nyoma sinc3, a darab a mozgószinpad /pageant/ elve szerint épül fel. Mindez a mirákulum "formai, technikai elemeinek beépítésén alapszik. A hasonlóság mellett jelentős különbségekkel találkozhatunk. A mi rákul umb an és a Periclesb

en egyaránt azok a dramaturgiai fogások hatékonyak, amit megelőzően elemeztünk. /Hoeniger kimutatja, hogy a cselekmény tragikomikus menete, a természetfölötti erők felhasználása, a didaktikus cél szolgálata, és az, hogy a kórus szerepében költő jelenik meg: a mirákulumból eredő, tradicionális színpadtechnikai eljárás./^ A darab erőtere A darab univerzumát mozgató erők eleve egyenlőtlenül oszlanak el, mivel az erőrendszer - szerkezetében allegorikusán - eleve adottként, megkerülhetetlen realitásként nehe2edik a szereplőkre. A létezés, a valóságos világ roppant fölényben van itt a szubjektum lehetőségeivel szemben. Ezzel olyan közeg tört be a mü világába, mely a korábbi, reneszánsz drámában legfeljebb csak utalás102