Dömötör Tekla: A népi színjátszás Európában (Színházi tanulmányok 16., Budapest, 1966)
Hivatásos népi mulattatók. - Népies irodalom és népi színjáték
nek, hogy elsősorban francia és olasz kutatók szorgoskodtak e kérdés történeti feltárásában .A hivatásos vándor mulattató csoportok működése olyan -ényező, melyet a középkori szinháztörténészek, mint ismeretlen faktort mindig figyelembe vesznek. Feltehetőleg igaza van azoknak a kutatóknak (Nicoll, Hunningher), akik a középkori misztériumjáték kialakulásánál feltételezik a hivatásos színjátszók közreműködését. A francia színháztörténet és drámatörténet néhány rejtélyes ténye (mint pl. az anyanyelvű dráma látszólag minden előzmény nélküli felvirágzása Arrasban vagy a Miasszo nyunk mirákulumai néven ismert sorozat) nem is magyarázható, ha nem vesszük figyelembe az ismeretlen hivatásos mulattatók ténykedését. A hivatásos római színészek utódairól szóló említések azonban nem egyértelműek. Hiszen a római birodalom bukása (és, tegyük hozzá, a római szinjátszás felbomlása)utáni évszázadokban uj népek lépnek a történelem színpadára, akik a római szini műfajokat és szinházi konvenciókat nem ismerik. A zenészek, énekmondók, artisták, színészek elnevezése már nem világos többé. Isidoros a VII. században pl. ezt irja: "A histriók olyan emberek, akik női ruhában járva ugy viselkednek mint a feslett nők és táncukkal megtörtént eseményeket fejeznek ki.Histrióknak nevezik őket, mert Istriából származtatják őket, vagy mert történelmi tartalmú meséket adnak elő. " Tovább élt a színészi mesterség Bizáncban is, ahol elsősorban nem külső, hanem belső ellenséggel, az egyházi ellenállással kellett megküzdenie. Az egyház ellenséges magatartásának több oka is volt. A komoly tragédia elsősorban a klasszikus mitológiából merítette tárgyát, a komédia viszont erkölcsi okokból volt szálka az egyházak vezetői szemében. Ennek ellenére szinészcsoportok, kevésbé szervezett formában is, de évszázadokon keresztül működnek még és kétségtelen, hogy a bizánci hagyomány hatással volt a kelet-európai országok mulattató típusainak kialakítására is. Ahogy a nyugat-európai vándor mulattató csoportok a régi római színész mesterség folytatóiból és a kelta és germán nemzetségi társadalom énekmondőiből, zenészeiből (és talán a fölöslegessé vált vallási intézmények hivatásos papjaiból, varázslóiból is) álltak össze, igy ismerhetjük íel a kijevi nagyhercegségnek a szkomorhokról szóló híradásaiban is mindezeket az elemeket. A Bizáncból kirajzó komédiások és a szlávok énekesei, mulattatói, varázslói egyaránt közreműködtek e szkomoroh-rend szervezetének, tevékenységének, műsorának kialakításában. Akárcsak nyugati kortársaik, egyszerre énekesek, zenészek, akrobaták, állatszeliditők és színészek. Nevüket az egyházi tilalmak különösen a r uszalka-héttel együtt emlegetik, a nagy tavaszi halotti termékenységi ünneppel együtt, ami autochon és vallásos gyökerekre utal, de ugyanakkor idegenszerű ruhájukra is történnek utalások. A XII. századtól, amikor Novgorod veszi át a kulturális vezetőszerepet, a szkomorohok társadalmi helyzete emelkedik. Ekkor külön szkomoroh-negyedeket találunk Novgorodban éppúgy, mint a környéken. A XVII. századig igen jelentős szerepet játszottak a szkomorohok.
