Dömötör Tekla: A népi színjátszás Európában (Színházi tanulmányok 16., Budapest, 1966)

Az életszínjáték

csak énekeit, hanem szertartásos mimikáját is rögzitette. A siratást itt a mellkasnak jobbra-balra való ritmikus mozgása kiséri vagy a mellkas előre-hátra való mozgatása, a kezeknek hozzá alkalmazott gesztusaival. E mimika helyenként is változik. Pisticciben pl. a siratást a következő mimikus folyamat szerint végzik el: A siratóasszony előbb zsebkendőjét a halotton lobogtatja, azután az orrához emeli és ezt a mozdulatot verssorról verssorra ismétli. Némely esetben a gesztus komplikáltabbá válik: a siratóasszony zsebkendőjét a halotton lobogtatja, térdre hull, lobogtatva a zsebkendőt, felemelkedik, s a zsebkendőt orrához emeli. Ezt a mimikus szakaszt a dallamvonal vezetésére ütemezik. A mimika szervesen kötődik a siratás tartalmához. Egy fiát sirató anya időnként összeütötte a tenyerét és táncos mozdulatokat tett, majd a halott lábát és arcát ütögette, mintegy abból a célból, hogy felébressze a fiút halálos álmából. De Martino monográfiájával egy igen régi hiányt pótol. Az európai népek siratására vonatkozólag ugyanis a klasszikus görögség óta igen sokszor utalnak irodalmi források és ez a műfaj a középkori misztériumjátékol; egyik központi témáját képezte, mint a felfeszitett Jézust sirató anya panasza. Az antik siratás, a középkori misztériumok siratójelenetének mozdulatait csak rekonstruálni lehet, a mai paraszti siratás azonban Délés Délkelet-Európában még a maga teljes szokásegyUttesében vizsgálható. E siratok a dráma és az epika lehetőségeit egyaránt magukba foglalják. Idézünk most néhány sort de Martino leirásáből: "A lucaniai parasztnő a legkegyetlenebb fáradságok közepette él, folytonos gazdasági függésben, akár leány, szülei családja körében vagy akár férjezett asszony legyen, amikoris férje az ő számára 'a ház mestergerendája' lesz. A lucaniai parasztasszony a jő vagy rossz ' sors' jegyében szembekerül asszonyi és anyai sorsának a legkényesebb momentumaival: a pubertással, a házasságkötéssel, a terhességgel, a szüléssel, a gyermekággyal, a szoptatással. Es éppen evvel a függő állapottal kapcsolatban, az őt sújtó gyászeset - mindenekfelett ha férjének haláláról van szó -, hirtelen felbuzditja, felélénkíti hatalmas emóciós terhével a szűkös exisztenciális körülmények egész vonalát. Lássunk erről néhány olyan formulárét, amely vissza-visszatér a siratásban: az öreg anya elveszti 'botját' és 'reményét', az özvegy as zszony összetörve látja 'a ház mestergerendáját' és elhagyva érzi magát ' egy ut közepén', ' egy csomó bimbózó korban levő gyermekkel'. Az apai támogatás nélkül maradt gyermekek sorsa ugy tűnik fel az özvegynek, mint az olyan szenvedések és megaláztatások élménye, amelynek a gyermekek mostantól kezdve ki lesznek téve: 'ki fog nekik egy pofont vagy egy visszkézzel adott ütést adni?' - mondja egy Grottoleben használatos formulára. Az a gondolat, hogy most az özvegyen van a sor, hogy dolgozzék azért, hogy a még kis árvák éhségét csillapitsa, Pisticciben a következő