Dömötör Tekla: A népi színjátszás Európában (Színházi tanulmányok 16., Budapest, 1966)
Az életszínjáték
Ha széjjel tekintek, szép koszorúslányok, Látom szivetekben nagy a kivánságtok. Asszonyok sorába szeretnétek jutni, De ezt az én kaszám meg nem engedheti. Még a férjeteket meg sem találtátok, Szép vőlegény helyett koporsó vár rátok. A Szent Mihály lova fel van kantározva, En vagyok a kocsis aki ezt elhajtja. Köszörülöm kaszám, levágom nyakatok, Igy múlik el aztán földi boldogságtok. Látom a vőlegény félre húzta száját, Hogy itt kell hagynia kedves menyasszonyát. Legyél megnyugodva, az is megy utánad, Még ma felpakoljon, elviszem, csak várjad. Még egy kevés időt adok enyelgésre, Szép menyasszonyodat ölelned kedvedre. A menyasszonyt viszem, tégedet is húzlak, Ganajos gödörbe ide bele hajitlak. Köszörülöm kaszám, levágom nyakatok, Igy múlik el aztán földi boldogságtok. Konyhán forgolódó sok szakács asszonyok, Kik az ételeket jól elsóztátok. Kancsőt hajtogatva kipirul orrotok, Tudom a halálra nem is gondoltatok. Ti veletek is lesz mostan számadásom, Elmegy a kedvetek, hogyha majd elmondom. Pokol tornácába lészen egy vasfazék Majd a szakácsasszony abba hurcolkodjék. Köszörülöm kaszám, levágom nyakatok, Igy múlik el aztán földi boldogságtok. Másvilág határában van egy hires csárda, Minden borisszának bizonyos szállása. A mi pincérünknek ott lesz jó lakása, Ne félj a sirásó sirodat már ássa. Somlai, tokaji, szekszárdi, csopaki, Ménesi, neszmélyi, savanyu homoki, Ott csőrödbe folyik ingyért kínálgatják, Hurkát, sor kát, kolbászt pedig szádba nyomják. Köszörülöm kaszám, levágom nyakatok, Igy múlik el eztán földi boldogságtok.
