Dömötör Tekla: A népi színjátszás Európában (Színházi tanulmányok 16., Budapest, 1966)

Az életszínjáték

Sarokba kucorgó juh-szemű cigányok, Zavarnának széjjel innen a tatárok, Hegedű, cimbalom, brácsa, meg nagybőgő, Készen vár már rátok pokolbeli fűtő. Köszörülöm kaszám, levágom nyakatok, Igy múlik el aztán földi boldogságtok. Most megtelt szekerem, már másfelé megyek, Beszámolás után ujakat keresek! Mind elhordom a sok korhelyt és naplopőt, Holtra szeppent cigány, huzz rá egy vigadót! Az európai lakodalmi szokások a helyi variációk mellett igen sok egyezést is mutatnak. Móricz Zsigmond irta le regényében, hogyan jelen­nek meg az alföldi lakodalmon az álarcos, jelmezes "hívatlanok". De meg­jelennek az álarcos hívatlan legények az ir lakodalmakon is, mégpedig szalmába burkolva (cleamairi, geamairi). Jövetelüket zenével, lármával jelzik. Esznek, isznak, táncolnak, majd némán elmennek. Hasonló játéko­kat természetesen más európai országokban is megfigyelhetünk. Szinjátékos formában játszódik le a felnőtt korba való átlépés, a le­gényavatás is, ahol különösen jól kitűnik a Van Gennep által megkülönböz­tetett három stádium: a gyermekkorból való kiszakadás, az átmeneti stádi­um a nehéz próbákkal és a felnőttek közösségébe való belépés. Az életsze­repet a jelöltnek sikerrel kell eljátszani, különben "ismételnie" kell a da­rabot, bármely kegyetlen feladatot szánnak is neki társai. Nemcsak ügyes­ségi és erőpróbákon kell megállnia a helyét, hanem az italt is jól el kell viselnie. Ugyanez a szertartás a primitiv népeknél sokkal kegyetlenebb módon játszódik le és gyakran a jelölt halálával végződik. A népi jogszokások jelentős része is drámai formát ölt. Ide tartozik a macskazene játék (charivari), amivel a falu a számára visszatetsző há ­zasság szereplőit "tiszteli meg", megszégyenitő, néha tragikusan végződő játék, de elkerülhetetlen szerepeit mégis vállalják a résztvevők. A macs­kazenével elsősorban az újra nősülő özvegyeket tisztelték meg, de a fel­szarvazott férjet is szokás volt zene-bonával csúfolni. Másutt a felszarva­zott férj képmását szamárháton hurcolták keresztül a falun. Az életszinjáték legmegrázóbb műfajai közé tartozik a halottak bú­csúztatása. A halottak eltemetését Európában évszázadok óta egyházi és világi rendeletekregész sora szabályozza. Mégis, ezeken belül is, kiala­kult a nép szinjátékos, tradicionális monodrámája: a siratás. A népi sira­tást hagyományosan rögzített mimika kiséri és kötött, de mindig újra aktu­alizálódó recitálva előadott szövege drámai elemekkel van teleszőve. Az európai siratószokások egyik legkitűnőbben megfogalmazott monográfiája Ernesto de Martinótői származik, aki a lucániai siratóasszonyoknak nem-

Next

/
Oldalképek
Tartalom