Hermann István: A modern színpad (Színházi tanulmányok 15., Budapest, 1966)

I. fejezet. A maszk és gesztus jelentéstana

tek. Nem úgy tehát, hogy az egyén, megtartva a maga egyéniségét és öntudatát,olvadt volna bele a kollektívába, hanem úgy, hogy az egyén önmagát feladva lett egy-egy kollektivum része. Olyan jellegű önfeladások, mint amilyen például egy hitleristáé, amikor is az egyéniség elpusztítása a metamorfózis eredménye és célja is - a régebbi korokban tömegesen nem fordultak elő. Ennek eredménye az, hogy a maszk élő, eleven maszk lett, valóságos szere

p - s nem játszott szerep. Ezeket a metamorfózisokat azután nagyon nehéz elválasztani a valódi művészi metamorfózistól, - amely éppenséggel alapjában és céljában átváltozás - az egyéniség megőrzése céljából, sőt tudatosításának tendenciájával. A fasizmusban leginkább manifesztálódó átalakulás azonban jellemzője az egész imperialista korszaknak. Hogy ez mennyire igy van, arra hadd idézzünk egy kitűnő amerikai szociológust. Reismann The Lonely Crow

d cimü könyvének fő tanulsága sem kevesebb mint az, hogy a modern imperializmus körülményei között létrejövő uniformizálódás az egyéniség elvesztését hozza magával. Minden, mint látni fogjuk, nagyon szorosan kapcsolódik a modern gesztusok jelentéstartalmának változásához. Ugyanis bármennyire mitikus keretben jött is létre a primitiv szinjáték, ennek a játéknak a hatása az előbbi értelemben véve demitizáló volt, és mint ezt Gehlennél láttuk, ez volt a legfontosabb saerepe éppen az emberi öntudat fejlődése szempontjából. Azonban a mitosz, a régi mitosz jellegzetessége az volt, hogy antropomorfizálta a nem antropomorf jellegű valóságokat

. Antropomorfizálta például a természetet. A mitikus természet-megjelenitő játékban ez a sajátság úgy módosult, hogy bár az emberben jelent meg a természet, de az ember tudatosította magában, hogy noha megjeleníti a természetet, azért még ő maga nem azonos a természeti jelenséggel, sőt a természeti jelenség tőle élesen különböző valami. 46