Almási Miklós: Színházi dramaturgia (Színházi tanulmányok 14., Budapest, 1966)

Előszó helyett - gondok: HAGYOMÁNYOS VAGY MODERN DRAMATURGIÁT?

vezhető a régi dramaturgiai elvek ismerete nélkül, és szinháza nem is kizárólag ezekre a radikálisan uj mozzanatokra épül. Tehát a modern dráma és szinház dialektikus jelenség. Nem lehet megérteni sem a mult teljes tagadásából, sem a jelen törekvéseinek teljes és értetlen elutasitásából. A konzervativizmus - melynek pl. legrangosabb és "legmodernebb" szellemű képviselője Peter Szondi hires kis könyve, a Theorie des modernen Drama

s c.tanulmánya - csupán a drámai forma "normáiból" akar kiindulni, azt akarja abszolutizálni, ós nem akarja észrevenni az uj élet tények kinálta-követelte uj drámai jelenségek szerepét. De a jelennel szembeni elutasitás, a modern kísérletek teljes tagadása éppúgy értetlenségre vall, mint ezek merev abszolutizálása a modernizmus oldaláról.Ugy gondolom, hogy ebben a kérdésben a "megszüntetve megtartás" dialektikájának érvényesitése termékeny gondolati módszer lehet. Most térjünk rá arra a kérdésre, melyet már többször is jeleztünk: milyen ravasz áttételeken keresztül élnek tovább, gyakran felismerhetetlenül,a drámai-szinházi alaptörvények? Hogyan lappang a modern felszin alatt a hagyományos drámai szerkezet, az a bűvkör, amelyet a szinházközönség viszony teremt meg, s amelyből a modern szinház sem tud kilépni. Az egyik a hagyományos dramaturgia felhasználása az ironikus tagadá

s formájában. Ezt a vonalat Shaw máig sem eléggé értékelt színházi forradalma kezdte el, folytatta a harmincas évek szinháza, de még a brechti elvekben is ott él utórezgése, Osborne-ék pedig elképzelhetetlenek lennének nélküle. A másik megoldás az a drámai-szinpadi forma, mely mindenben a hagyományos,vagy a konvencionálissá silányult kommersz dráma ellenkezőjé

t akarja csinálni, olyan formanyelvet alakit ki,mely ellenpontja a régi tipusu drámai elemnek. (Nemcsak a francia "antiszinház" tartozik ide, hanem mindenféle avantgardista kisérlet a húszas - 7 -