Sz. Szántó Judit: Korunk drámai formái (Színházi tanulmányok 13., Budapest, 1966)
III. Kísérletek a drámai forma kiszélesítésére: epikus és lírai törekvések a mai drámában
közök olyan Írók kezében, akik az elidegenítést, az illúziók megszüntetését, a játék-jelleg kiemelését öncélnak tekintik és lényegében a valóság megismerésétől és megismerhetőségétől akarják elidegeniteni nézőiket.) Még maga Brecht sem tudta ezeket az ellentétpárokat mindig tökéletesen harmóniában feloldani} élete végén, számos megnyilatkozásából tudjuk, bizonyos revíziónak kívánta alávetni dramaturgiai koncepcióját,nyilván nem utolsó sorban azért, mert megváltozott az addigi munkásságát meghatározó objektiv történelmi helyzet is (hisz e felismerés következtében maradtak el második korszakának érett, nagy müveiből már eleve is a direkt, agitatív elemek); ezért is hangsúlyozta egyre határozottabban értelmi és érzelmi hatás dialektikus összhangjának szükségességét. Tömören figyelmeztet a brechti forma bizonyos veszélyeire kitűnő tanulmányában Erwin Pracht NDK-beli esztéta is; álláspontja ugyanakkor merőben különbözik az ötvenes évek elejének azon merev és dogmatikus szemléletétől, amely Brechtben a formalista kísérletezőt Ítélte el és művészetét ezért kiáltotta ki zsákutcának. "A brechti parabola-darab... néma cselekmény, hanem a maxima vagy a szentencia oldaláról szerveződik meg. Az ilyen hasonlatszerü eljárásból... a következő általános módszertani probléma fakad: a maxima, amely egy sereg konkrét tapasztalatot és ismeretet tartalmaz általános itott formában, egyrészt jelentőségét tekintve messze meghaladja az előadott különös esetet, másrészt viszont nem tudja teljesen megragadni minden egyes történetileg adott szituáció egyszeri és különös vonásait. A körülmények, a viszonyok bizonyos módon kicserélhetők; kísérleti feltételeknek fogják fel... őket... Mint tudjuk, Brecht maga is érezte ezt a hiányosságot. Nem véletlenül fordult a történelmi dráma felé, hanem e felismerés következményééi képpen." * Pracht elemzése közvetetten utal a brechti Erwin Fracht : Tegyük szabatosabbá vagy adjuk-e fel a realizmus fogalmat? Parttalan realizmus? 263. o.