Székely György: Színjátéktípusok dramaturgiája (Színházi tanulmányok 11., Budapest, 1965)

II. EGY KOMPLEX DRAMATURGIA VÁZLATA - 2. "Bejön egy ember: születik egy világ"

A táncos-szinészi játék ezt igy variálja: "A művésznő eljátssza az anyát, aki rakoncátlan gyermekét, Krishnát magához hivja, de mihelyt szembenéz vele, haragja szeretetté változik - a fia iránt érzett anyai szeretetté. Két kezébe veszi fia arcát és ráhajol, hogy megcsókolja, de férficsókot kap viszonzásul, mire visszahőköl és zavartan veszi tudomásul a kapcsolat uj sikra való áttolódását. Az isten szeretővé változott."*'* A másik példa a kellék jelentésváltoztatásáról szól. Az Állami Áruház harmadik felvonásának egy jelenetében Latabár Kálmán egy Cyrano-kardot kapott kézbe; vivni kezdett vele, de a játék folyamán a kard - a szinész fantáziájában s igy a nézők számára is változni kezdett: hol sétabot, hol ismét tőr, sőt átmenetileg lázmérő lett belőle. Nem a tárgy, hanem használata változott meg, enharmonikus csere jött létre. Mint mondottuk, ennek belső feltétele az alkotó szinészi fantázia, a képzelet játéka. Működésére nézve Sartre a Szavak

ban mond el gyermekkori emléke-élményeként néhány érdekes tapasztalatot: Besurrantam a dolgozószobába, sötétedett már, két gyertya égett a zongorán. A félhomály kezemre játszott: felkaptam nagyapám vonalzóját, ez volt a pallosom, papirvágója pedig tőröm; azon nyomban átváltoztam egy testőr mélység nélküli képévé. Olykor késett az ihlet: időnyerés céljából elhatároztam, hogy hires verekedő vagyok, akit súlyos okok kényszerítenek arra, hogy megőrizze az inkognitoját. Állnom kellett az ütéseket, anélkül, hogy visszaadtam volna... időnként felszökkentem, ezzel jelezve, hogy pofon ütöttek, vagy fenéken rúgtak... Lóra! Ló és lovas voltam egyszerre; hajszolva és méghajszoltan vágtattam végig őrült iramban mezőkön, pusztaságokon, az egész dolgozószobán, az ajtótól az ablakig.•• Meglátom a herceget, leszállok lovamról, ajkaimat hangtalanul mozgatva adom "értésére, hogy fattyunak tartom. Reám uszítja poroszlóit, szélsebesen forgatott kardom valóságos acélfalat alkot körülöttem, olykorolykor belehasit valaki mellébe. Aztán hirtelen megfordulok, átváltozom a kettéhasított zsoldossá, elesem, ott haldokolva a szőnyegen. Majd szép csendesen kiosonok a holttestből, felkelek, s ismét átveszem előbbi szerepemet, a kóbor lovagét. Én leheltem