Székely György: Színjátéktípusok dramaturgiája (Színházi tanulmányok 11., Budapest, 1965)
I. A SZÍNJÁTÉK MŰVÉSZETÉRŐL - 2. A színjáték művészetének néhány sajátossága - d/ A színpadi kép "jelentéses" volta; a színjáték művészetének konvenciói
További néhány tanulsága szintén legalább ilyen fontos: "...a zenei hang nem ugy absztrahálódik, nem ugy különül el a konkrét és objektiv forrásoktól, hogy azoknak csak pusztán hangzó, akusztikus oldalát kivánja reprezentálni, hanem olyan módon, ahogyan az absztrahálódó fogalom az általánosítás révén fenntartja azt az igényét, hogy az absztrakció forrásait egész komplexitásukban, konkrétságukban süritse... a szubjektivációban és a stilizált reobjektiválásban az egész fizikum mozgási élményeinek elsőrendű a szerepe... a zenei hang létrejötte szerint,egyáltalán nem pusztán szubjektív és individuális érzelemkitörés, hanem nagyo nis objektive meghatározott cselekvés, s mint ilyen, nemcsak a szubjektumot jellemzi, hanem egyszersmind a szubjektumra ható objektiv körülményeket is tükrözi... az ismétlés és utánzás fontos láncszem az igy létrejövő hangjelenségek társadalmilag objektiválódó jelentésének kialakításában.•• ebben a folyamatban a tevékenységet kisérő hangjelenségek közül a vokális és instrumentális jellegüeknek egyformán nagy és első pillanattól fogva egyaránt meghatározó a szerepe; fejlődésük egyide58 jü, és állandó sokrétű kölcsönhatásban történik.Később kifejti, hogy az ily módon létrejött kép "extenzive" szegényebb ugyan a valóságnál, de "intenzive... a füllel észlelt aránylag kevés tulajdonság differenciálásában, árnyalati gazdagításában rendkívül mozgékony, és lehetőségei igen nagyok.**'' 9 * Ha most - mutatis mutandis - ezt a gondolatmenetet a szinjáték művészetére s az abban kialakuló művészi képre alkalmazzuk, igen értékes és hasznos következtetésekre juthatunk. A valóságnak természetszerűleg nem csak zenei, de "szini** képe is lehet. A valóság alkotóelemei közül nemcsak a hangot lehet absztrahálni, hanem, mint Ujfalussy is említi, például a formát (a rajz vonala képében), de ugyanígy nyilvánvaló módon a mozdulatot is, a cselekvésformákat is, sőt bizonyos értelemben a szituációkat, tér