Székely György: Színjátéktípusok dramaturgiája (Színházi tanulmányok 11., Budapest, 1965)

III. SUMMÁZÁS

hogy az alkotói mondanivaló az adott társadalom (közönség) számára elérhető, felfogható legyen, kellő információs elemet tartalmazzon* À környezetábrázolás túlzásai, torzulásai visszahatnak az emberábrázolásra. 5. A művészi "kép" s igy a komplex dinamikus szini kép is másodlagos jellegű a tükrözött valósághoz képest, bár önmaga is sajátos szervezettségű valóságos létező. A valamilyen választott szinj át ék-közegre "átszámított" alkotói látomás a színielőadás során "visszaszámitódik" az eredeti jelentésre (a kód desifrirozásának folyamata) s igy a nézők számára érthetővé válik. A ködrendszer a szini kép minden elemére vonatkoztatva a nézők és alkotók közti megállapodás, konvenció, eredménye. A szini kódrendszernek úgyszólván mindig alkotóeleme a zene (vokális és instrumentális formában is) és ezért kiemelt jelentőségű konvenció. 6. A szinjáték sajátos dramaturgiáját a játék és nézői közti találkozás pillanatától e két oldal elválásáig tartó folyamat elemzésére alapozzuk, minden fázisában megvizsgálva a komplexitás tényezőinek lehetőségeit és szerepét. 7* A homogén módon reagáló közönség-közösség kialakítása mindenkor fontos feladatot jelent a szinjáték művészeinek és ezért a legváltozatosabb, közte szinjátékos, eszközöket használták fel e kitűzött cél, nélkülözhetetlen állapot elérésére. A változatok az általános előzetes hangulat teremtéstől a játék fő témájának bevezetéséig, a szerves kapcsolatig terjednek. 8. Már a színre lépő egyetlen embernek is megvan a lehetősége, hogy megteremtse a dinamikus komplex szini képet, A cselekvő-megszólaló, egy vagy több személyt alakitó színész a bázisa az egyszemélyes színjátéknak és a további fejlődésnek is. Ez a megállapítás azonban nem foglalja magába a kötelező fejlődésmenetet.